Nem lehet csak úgy elmenni az olimpia mellett. Sport, verseny és kiábrándulás. Ezen vacak szavak árnyékában jöttem rá, hogy továbbra sem értem a nőket. Most egyet, de úgy igazából idáig sem az épp mellettem lévőt.
Most nézem a sportot és jövök rá appró dolgokra. De tiltakozik lényem egésze a verseny ellen. Talán a kor, talán a lustaság mondatja velem, hogy inkább csak a medence oldalán heverészve nézném miként siklanak el mellettem a versenyzők és talán csak gyönyörködnék bennük? Mozgásukban és a harmóniában amit a test mozdulatai és a fröccsenő víz jeleznek.
Azért továbbra is mocorog bennem élet. De csak lóbálom a lábamat és várok. Mire? Fogalmam sincs. Képem se volt hozzá...
