közÉPember

Beleringatom magam a gondolatba, hogy mindig is voltál nekem. Megremegem minden percét és féltékenyen érzem hiányod a múltban. Mennyi gyönyörű perc és pillanat száll tova, észre sem vesszük, talán csak a lelkünk. Megérett a pillanat gondolhatnánk, érezzük a vágyat, a békét mely háborogva költözik a lelkünkbe, hogy megnyert csatákat feledtessen puha szenvedéllyel.

Könny. Lemossa pillanatainkat mikor a lehetetlen távolság vagy a tehetetlen közelség nyomaszt. Sós életvíz mely egy forrásból fakad. Egy tengerbe folyik de közben megannyi utat jár be és felvidítja a parton őt szemlélőt. Néha meg is mosolyogják. Ilyen nincs is, nevetik. Harsány nevetésük csak otthon fordul dühbe és fájdalomba mikor nyugalomra hajtják a fejük. Ketten de egyedül.

Kép. Élet és benne egy pillanat. Öröm mely a szemen át sugározza kifelé édes üzenetét. Nem lehet nem látni. Már felnőttél, gondolkozz! Hiszen szeret. Élvezi a létet, simul a pillanathoz. Hozzád. Érted? Nem kell, csak figyeld a lélegzetét, értsd meg, hogy szólít minden egyes mozdulatával. Kedves mondja és mosolyog. meg kell őrülni. Ki ez az angyal? Megbabonázva figyelem és remegve érintem meg vállait. Hozzám simul. Nyugalom.

Talán nem múlik az idő, nem peregnek a homokszemek. Elhalkul a vihar és lecsendesedik a város. Csendjében azonban ordít egy érzés mely egyre jobban szorítja kezem. Húz felé. Lassan elfogy a türelem, a még nem most már arcul üt reggelente. Este sőt éjszaka is izzadtan az ágy szélén ülve álmot kergetve de azt csak találomra lelve. Cammog az idő. 

Mecset melyben megleltem őt egy új vallást adott nekem. Hiszek benne és méltatom. Furcsa szavak ezek, de majd neki ezt az ajkaimmal közvetlenül az ő ajkai közé mondom...

Kissé kábult tekintettel néztem anyám szemét miközben a fejem a fal felé repült. Egy jól sikerült atyai nevelő szándékú pofon ultra rövidtávú következményeként kerestem benne a szeretet vagy talán a megvédelek ettől villanását. De hiába. Kábaságom egybefolyt az ő tehetetlenségével. Pontosabban ma is jobban esik arra gondolni, hogy csak a tehetetlenség volt az ami szótlanságba forrasztotta ajkait. 

Felnő a gyerek és mint a sok oldalról csiszolt gyémánt egyre jobban hárítja el a felé száguldó veszélyeket. Egyszerűen csak ragyog. Tudja, hogyan és mennyire lehet rossz az amit mások sem érteni sem átélni nem tudnak személyes neveltetésük kellemes volta miatt. Nincs benne harag. De igenis, hogy van. Dac, veszekedés és düh lepi el lelkét mikor saját magát a tükörben nézve ugyanazt a rémet látja és megijed a valóságtól. Még akkor is ha a valóság már nem könnyezik és csak hideg lehelet képében fut át rajta a múlt egy-egy pillanata, hogy aztán megnyugodjon a saját lelkén.

Nehezen fogad el mást mert nem érti, nem látja, hogy ki miként közelít és ki miként fogja bántani. Ha fogja... Viccekkel múlatja az idejét de belül nem a boldogságtól remeg. Harsány ordítozással tölti ki csöndes napjait, pedig leginkább egyedül szeret megpihenni az árnyékban. Hogy jobban lássa mindazt mi körülötte történik, hogy felkészülhessen rá. Hogy legyen ereje kiállni elé mi közelít, mi eljő, mi megremegteti.

Botor de bátor. 

Valahol legbelül van egy meghitt pecsét melyet egymaga sem szeret nyitogatni. Mert sebek, vér és szenvedés van csak mögötte. Múlt melyet jó lenne lezárni, de túl nagy a lyuk melyen ki és beáramlik minden mi megzavarja a lelkét. Felnőtt gondolhatnánk ránézve pedig csak gyerek még. Most éli meg azon napjait mikor szabadon játszhat, futhat és érezhet. Mankója talán túl nagy a feladathoz de nélküle már nehezen mozog. Vele él. És vele élnek. Talán éppen ön?

A minap középkori válságom egyik meglehetősen zajos zúgában egy megható és egyben elgondolkodtató fejezetére került sor. Csavarhúzóval a kezemben bűvöltem a nem is olyan régen beszerzett övemet, hogy egy lyukat le tudjak róla vágni más szóval megrövidítsem. Igen, rövidebb kell! Mindenki másképp gondolkodik el negyven körül az életén. Én finoman szólva is csak kihúztam a fejemet az alfelemből és elkezdtem figyelni a körülöttem zajló világot. Meglepetten nem, de meglehetős távolságból figyeltem eddigi magamat. Két válást, öt gyerkőcöt és a franc se tudja mennyi egyéb huncutságot mit könnyedén éltem meg mint egy madár ami tudja, hogy csak a következő termiket kell megvárni és újra szállhat felfelé. 

Tavaly volt a mélypont. Egy esküvőn voltam ahol jól látszott rajtam az esemény a magasztos pillanat és egyáltalán a magasztos pillanatokkal szembeni közömbös utálatom. Értékeim magam előtt is mélyen elrejtve leledzettek egy lélek bugyrában melyhez már rég elfelejtettem az utat. Bor apó és sör anyó gondozták ekkor a lelkemet és gyakran beugrott whiskey bácsi is, hogy együtt beszélgessünk el nyomorunkról, annak okairól és minden részletről melyet ép emberek meg nem érthetnek és fel nem foghatnak.

Esküvő és azon belül egy kellemetlen veszekedés vagy inkább perlekedés volt mi kipréselte a fejem a már említett alfelen keresztül. Na meg persze a szerelem, de ez most nem arról szól.

Nem vagyok egy nyomulós ember. Soha nem szerettem a más hátán való kapaszkodást. Számomra a vérben vagy lélekben megragadt neandertháli gének rossz szokásainak megnyilvánulása az az erőszak mely fizikálisan, verbálisan vagy éppen mentálisan nyomja el egy erre nem képes, vagy egy erre nem fogékony másik élet terét. Rég nem hiszem, hogy annyi kigyúrt ember kell ezen világra mint amennyi ma Budapest utcáit járja. Talán csak nekem tűnik úgy, de a kidolgozott izmok alatt ugyanaz a beszari lélek irányítja tetteiket és viselkedéseiket mint ami valaha bevitte őket egy edzőterembe. Féltek. Most mikor már nem kellene továbbra is félnek. Hangosan, arrogánsan és tömegesen (és persze, hogy tisztelet a kivételnek) tesznek napról napra tanúbizonyságot arról, hogy egyik szemükkel a mögöttük álló emberek izomrost térfogatát nézik és ebből nyernek erőt míg a másik szemük halált megvető bátorsággal remeg előre.

Hasonló a szavakkal játszó és papíron engem is képviselő ember lelke, ki a ti is loptatok egyszerű válaszával fedi mindazt ami a saját és felebarátai asszonyainak szoknyája alá besöpretett. Megdöbbentő és visszataszító számomra a 99%-ban bizonyosan volt besúgók elmélkedése arról, hogy miért nem jó nekünk ma ha megtudjuk, hogy tegnap ők sem rendelkeztek annyi gerinccel mint mi szeretnénk minden egyes nap.

Sajnálatos látni, miként használja mentális izmait nem is kevés tanult ember, hogy tanulatlan társaikat meggyőzés helyett csak legyűrje. Meghágja gondolatokkal mert tudja. Megverje kézzel mert bírja. Kidumálja szavakkal mert lehet.

Mert hagyjuk nekik. Mi a többiek. Kik elnézünk balra mikor jobbról vernek valakit. Önök között tényleg van aki elhiszi, hogy egy normális magyar kocsmában italozó emberek nem tudnak két bőrszíntől függetlenül rongy embertől megvédeni egy társukat és bárki aki akkor abban a kocsmában volt nem alszik most rosszul? Aludjon is. Mert a következő korsó helyett a már kezében lévő fülét kellett volna letörni és harcolni. Nem a harmadik ember életéért, hanem a sajátjáért holnap. Mert akiket hagynak nyomulni azok holnap is visszajönnek és egészen addig a napig fognak nyomulni, míg le nem pattannak a többség eleganciájáról, intelligenciájáról és együttes erejéről.

Persze, ezen az úton el van rejtve egy pár nagy pofon. De ezen pofonok eddig is el voltak rejtve csak a ki kapja nem volt a kezünkben. Bárki kaphatta egy kicsiny réteg kénye kedve szerint. Ezentúl, bárki aki elég bátor átveheti mástól. Vagy ha naiv. Mert néha úgy tűnik, hogy a kicsiny réteg nem is oly kicsiny és a többség sem bírja a mérleget elbillenteni. Inkább csak libeg rajta.

Élet, naiv. Ezen szavak csengenek a fülemben miközben azon gondolkodom, lehet-e egy élet teljes hosszában naivan figyelni a dolgokat. Lehet, hogy tényleg naiv voltam? Talán tényleg nem érdemeltem meg semmit amit eddig elértem, és mások sokkal többet ki tudtak volna hozni belőle? Talán.

Hiszem, hogy az út melyet magamnak kinéztem nem a legsimább és nem a leggyorsabb. De a monogramom minden sarkon és minden állomásán ott rejlik. Az enyém és minden, mindenki ki velem próbál egy ágra vergődni látni fogja. Talán érteni nem. Szeretni bizonyosan nem. De érezni, azt igen.      

Nem lehet csak úgy elmenni az olimpia mellett. Sport, verseny és kiábrándulás. Ezen vacak szavak árnyékában jöttem rá, hogy továbbra sem értem a nőket. Most egyet, de úgy igazából idáig sem az épp mellettem lévőt.

Most nézem a sportot és jövök rá appró dolgokra. De tiltakozik lényem egésze a verseny ellen. Talán a kor, talán a lustaság mondatja velem, hogy inkább csak a medence oldalán heverészve nézném miként siklanak el mellettem a versenyzők és talán csak gyönyörködnék bennük? Mozgásukban és a harmóniában amit a test mozdulatai és a fröccsenő víz jeleznek. 

Azért továbbra is mocorog bennem élet. De csak lóbálom a lábamat és várok. Mire? Fogalmam sincs. Képem se volt hozzá...

Nem, ez nem káposzta! Agy. Megannyi gondolatnak, megoldásnak, félelemnek és problémának a forrása. Valamint a jövő generáció jelene és a jelen generáció jövője. Miért is?

Nehezen képzelhető el az utánunk következő generáció jóléte a nélkül, hogy egy jól működő és megfelelően kiegyensúlyozott rendszert hagyjunk rájuk. Ugyanúgy elképzelhetetlen a mi generációnk történelemben meghatározott helyének egy előkelő helyen való meglelése azon áldozatok nélkül amiket saját rövid távú kárunkra hozunk. Faramuci helyzet. Egy kis ma-és-tegnap elemzés:

Kicsiny országunknak, melyet a valaha itt állomásozott hadseregek génkeverészeti tevékenységének köszönhetően hihetetlen tudás és gondolat sokszínűség ( és persze emellett hölgyszínűség ) jellemez soha nem kedvezett az aktuális uralkodó rend/osztály/banda/stb... rövidlátósága. A magyar nem sokra hívatott nép, ilyenek szerintem nincsenek. De génállományát és változatos gondolkodását tekintve bizonyosan olyan, melynek megadatott, hogy szinte minden problémára és minden félelemre legyen valaki aki ehhez jól ért, aki meg tudja oldani és aki ezen segíteni tudna. (Megjegyzem, hogy Közép-Európa szinte minden országa ugyan ebben a cipőben versenyez... ). A feltételes mód és a valóság között történelmünkben leginkább elhivatott és önnön érdekeik szerint értéket választott emberek álltak és állnak mind a mai napig. Sajátos fintora a fejlődésnek, hogy épp akkor mikor oktatás, tudomány, szemészet és optika területén kiemelkedő eredmények születnek mai vakondokjaink közel múlt hibáit idézik és ezen hibák következményeit ismét gyermekeink fogják megélni. Egy picit persze mi is, de mi már azért egy jó üveg borral és némi szódával sok szenvedést elbírunk...

Eljött egy generáció, mely az X, Y elkoptatott nevei helyett a maga igazát a PR generáció jelszava alatt véli megtalálni. Nagy szavak és nagy igazságok generációja, mely félreérthetetlenül követi vezetőit és birka módra drukkol mindig a másik oldal ballépései láttán. Tévedhetetlen generáció, különösen a "tévedtem", "bocsánat" és "igazad van" szavak nélküli generáció. Talán egy picit degeneráció gondolhatnánk, és a tanult vagy éppen tikszart kaparó lelkünk megremeg mikor iGazságot látunk. iGazságot mely a tudást, a megszerzett fegyvert mi megkülönbözteti tanultat és tanulatlant látjuk szabadon kaszabolni, visszaélni erejével, mint izompacsirtát ki röhögve tolja félre a szikárt. Ha láttak már ehhez hasonlót és izzott önökben a düh, akkor tudják miről beszélek. 

Van abban valami félelmetes, ahogyan felsőoktatási intézményt végzett emberek, tanultak, érettek mondhatnánk, szóval intellektuális hatalommal rendelkezők a témazárók és diploma alá szorult primitív hajlamaikat tanulatlan embertársaikon élik ki. Nem tudod, ezért szívsz érezheti a finom lélek és látja mint fonódik a kalóz zászló csontjai közé a taláros rafinéria és hogyan téríti jobb belátásra a kapzsiság a lelkiismeretet.

Modern korunk rákja a tudás mint hatalom hihetetlen koncentrációja. Régi szerzetesek az olvasás tudományát felhasználva ismerhették koruk minden titkát és tudását. Ma egy piciny képernyőn érhető el ennek milliószorosa, de kell hozzá internet és tudás. Nem is lexikális mint inkább szelektáló. A végtelen, néha érthetetlen és túl rendszerezett információból kell kiválasztani azokat a részeket melyek tudatában döntést tudunk hozni vagy éppen rendszerekbe foglalni érzéseinket, gondolatainkat. Aki nem ismeri, nem tudja kiválasztani ezeket az információkat annak ebből jól érezhető hátránya származik. Aki tudja és másnak nem enged hozzáférést annak előnye. iGazság. Szemelgessenek csak az elmúlt napok törvényhozási folyamából és döntsék el maguk!

Magam sem tudom miként és hogyan kezdődött el, de benne élve érzem és újra meg újra átélem miként látta meg a tigris a féltve őrzött virágot, mely megváltoztatta lényét és elfeledtette vele karmai durva létét és rút magánya bizonytalanságait. Megbabonázva és talán boldogan ízlelte az illatot, mely szép lassan eltelítette érzékeit és már nem is gondolkodva vágyta pollenre cserélni a húst, mely táplálta és felnevelte. Gonosz a világ melyben szépség, erő, boldogság és szeretet ritkán lelnek egymásra és akkor is közéjük fúródik minden mi szépnek ellensége és jónak rontása. Tapasztalat. Nagy kincs mely csak azoknak adatik, akik már megpróbálták körmükkel a sziklát bontani de csak húsukba nyilalló fájdalom árán találkoznak vele és csak szenvedés után értik mikéntjét és látják értékeit. Kor. Csalóka érték, mi fiatalon eltelít mindenkit csalfa értékekkel. Feszes bőr, daliás kiállás, rendíthetetlen bátorság. Délibáb...

Azóta sok év telt el. A virág kinyílt és ezer éves virágzása, csodálatos pompája elhomályosít minden lényt ki felé közelít. Megközelíthetetlen magánya a váza szorításában vált börtönné, éltető vize rabok italává és az ablakon beszivárgó szellő a remény lehelletévé. Eközben a tigris falt és karmolt, vadászott és rabolt. Lényét nem tudta megszelídíteni sem a dzsungel szabadsága sem a napok múlása. Egyre csak bajszát lógatva hadakozott hangyákkal és vakondokkal. 

Talán az ajtó lett túl tágasra nyitva, talán a szél volt túl erős? Felkapta a virágot és repítette, át völgyeken és városokon, át tengereken és hegyeken. Pillanat, varázslatos pillanat mikor meglátta a tigrist és megértette, hogy ő az aki vadon száguldó vadat megszelídítheti és fényt csalhat a dzsungel aljára is. Nem is értette a tigris mi történt. Érezte, miként csapja meg orrát egy régen annyira vágyott illat, benne a szelídség minden erényével és az erő minden lehetőségével. Látta és lelkesen félte a virág szirmainak boldog libbenését minden szellő fuvallatra és érdeklődve várta a szirmok játékának lanyhulását esténként, mikor hűvösre fordult a nap és éjben csillant múltja emlékét őrző szempár hideg pillantása.

Ma már tudja, most már érti mit jelent a kicsiny pillantás, érzi minden egyes  gondolat súlyát. Már borzongva észleli a hideg lehelet rút érintését és féli, félti a virágot hidegtől és széltől. Esténként mérgesen üvölt a szélre, félve nézi miként repíti a virágot a váza felé és megadóan várja ismét, hagy hozza el néki, hagy lehessen még egy pillanat az övé. Ideje nagy részét fejét furcsán a föld közelében tartva éli. Fürkészi és lesi minden pókok titkát. Erejét már nem hasztalan karmokkal tépett életek űzésére fordítja, hanem finoman hálót sző. Talán eljön a nap, mikor hálója már erős, szelet és orkánt is legyőzve tartja majd. A virág már nem egy váza alján ragadt vízből nyeri élete erejét, hanem friss forrás simogatja derűsen szárát és leveleit. Szirmai vígan nézhetnek a napra és örömteli mosolyukkal homályosíthatják el a hold csillogását, a nap sugarait.

Vannak napok, mikor minden tigris megremeg, félti azt mi oly kedves, szeret és nem ragadoz. Ez is egy ilyen nap, egy ilyen este. De azért álmodjanak szépeket!

ennyi...

Remek. Szigorú, dohányzást tiltó törvény lépett életbe az idén. Valljuk be őszintén, nem vagyunk vele egyedül. Személy szerint én örültem neki. Végre már nem a vendégek jóindulatán múlik, hogy mennyire bűzlik az én pólóm a lumpolás utáni reggel, ezzel is enyhítve a söröcske és borocska által véghezvitt agyrombolás szaglóidegekre kifejtett nem túl jótékony hatását. Kafa. 

Sok országban eljátszották már ezt a nótát. Mindenhol ment persze a sírás rívás. Bénább és kezelhetőbb megoldások születtek a változás szelétől remegő állampolgárok jókedvének megőrzésére. Vannak helyek ahol éttermek és bárok előtti szub-kultúra alakult ki, beszélgetésekkel, cigis ismerkedési lehetőségekkel és hamutartókkal, esernyőkkel minden eshetőségre felkészülve.

De nem nálunk. A kép Budapest egyik nemrég felújított utcájában készült. Még láthatóan kicsiny bokor képződmények között csikk orgia jelzi, hogy nem csak falvak sajátossága a "szarjunk a házunk elé" kétes gondolatköre. Az ablakon betekintve finom csipkékkel takart asztalok, évjáratban Madonnához fogható jó borok és finoman öltözött polgárok láthatók. Csevegésük, békebeli modoruk és az ajtó nyíláson kitörő finom illatok mámora sem tudja azonban elfelejtetni a pillanat kétszínűségét mikor jól öltözött polgárunk egy röpke csikk után elegánsan hajítja a bokrok közé cigije maradékát. Nem a hamutartóba, mivel olyat az ajtón belül nagy rendet tartó dolgozók az ajtó elé már nem tetszettek kihelyezni. Talán nem is gondoltak rá, hiszen az utca a mindenkié és az utcán elszórt szemét sem az enyém, vagy a tied hanem a miénk. Nézd ezért szeretettel, mert minden szemét kicsiny része hozzád tartozik, neked fial, érted szépíti a kövezetet vagy éppen a parkot. Lelki szemeink előtt lefutó kutyaszarok adóznak gazdáik és gazdáik gazdáinak emlékének a város szinte minden pontján. Megfigyelték, hogy a legtöbb gazda épp másfelé néz mikor a kutyája a dolgát intézi? Véletlen.

Gány, mi kicsiny országunkat fertőzi minden szinten és minden fórumon. Építészet, szépítészet, mérnöki munka, orvoslás, jog és még sorolhatnánk azon területek sokaságát ahol semmi helye ezen fertő egyetlen megnyilvánulásának sem. Gányelmélet szerint mit lehet tenni ha valami el van cs.szve? Toljunk rá még egy lapáttal, hiszen nem jó, nem kell javítani, nem kell brillírozni. Rossz ez, nem tökéletes és miért is törekednénk rá? Nem a miénk gondolhatnánk. Nem csak az idelátogató külföldi hanem a saját lelkünk békéje miatt is törekednünk kellene valamiféle harmóniára környezetünkkel. Érzékeny kicsiny dolgok ezek de este mikor ágyba bújva próbáljuk magunkat azzal a tudattal elringatni, hogy ma jobb lett valamivel nekünk, pont ezen nüanszok azok melyek eldönthetik az édes álom és forgolódás közötti különbséget.

Elöljáróban csak annyit: a kép csak illusztráció. A könnyen felismerhető arcok talán nem, de a mögöttük álló rendszer bizonyosan a témája ezen blognak...

Tehát. Sokan lehetnek, kiket szüleik hosszú évekkel ezelőtti nyaralásaik alkalmával az autóban eltöltött unalmas órák alatt a "Föl, föl, ti rabjai a pénznek..." ismert dallamával szórakoztattak. Nekik, mint nevelt dzsentriknek kötelességük megtenni mindent társadalmi rangjuk felépítéséért, elérni, hogy úri életformájukhoz szükséges földi javakat megteremtsék, vagy ha ezen javak már meg volnának teremtve akkor égi jeleket követve vagy földi szövetségeket keresve figyeljék amint, és irányítsák ahogyan ezen javak újra elosztatnak.

Jó annak lenni aki oszt. A mindent tudó magabiztosságával, éles szemmel és csalhatatlan érzékekkel rendelkezik sajnos azon emberek jelentős része, akik kezébe valami adatik ami másoknak nincs. (Pénz, hatalom...) Ilyenkor emlékezhetünk gyermeki éveink balatoni nyaralásaira ahol Franc, az egyszerű csavarhúzó munkás érzékelhetően jelentős német pénzét a miénkhez mérve érezhette magát becsben tartva és éreztethette másokkal magasabb pozícióját, élvezhette financiálisan csillogó intelligenciája gyümölcseit. Akkor tájt már nem hosszú Volgák és Csajkák jellemezték időt és fáradtságot nem ismerő honi kiváltságaink pozícióit, hanem frissen csavarozott Mercedesek és Opelek csillogó márkajelzései. Tudták honi nagyjaink, hogy minden pozíciónak pontosan negyven éve van a család felvirágoztatására, nyaraló megépítésére és a gyerekek kistafírungozására. Óramű pontossággal épültek nyaralóik, gyarapodtak, szaporodtak és békebeli időket idézően, mintegy lassan szedegették meg szépen magukat. Ilyen a rendszer gondolhattuk és megnézve Kennedy-k, Bush-ok és más híres családok történeteit minden rendben találtatott.

Bajos dolog ez a fizika. Tanították, hogy hidegben talán lelassulnak az elemi részecskék, és minden egy picit kevesebb energiát fogyaszt. Így lehetett ez a háborúban is, a hidegben. Utána sajnos felgyorsultak az események. Hirtelen felmelegedett a légkör és a szabadság és demokrácia hálójában vergődők már nem láthatták pozícióikat és jövőjüket felhőtlenül irányíthatónak ezért a negyven évet négyre kellett összenyomni. Mindent bele zengtek országházunk falai és egymás után hoztak lyukasabbnál lyukasabb törvényeket, melyek sokszor és mélyen hagytak nyomot költségvetéseinkben, de a balatoni, tokaji vagy éppen adriai tájakon is.

Szét szakadt az ország. Voltak kiket elfelejtett a rendszer. Hangtalanok, érdektelenek kik megszólítani nem voltak képesek senkit akit ez sérthetett volna. Lemaradtak és maradnak ma is. Voltak aztán a bölcsek, a tűzhöz közel állók. Régi "barátságok" rendszerében szerveződve vetítették Andrássy úti szenvedéseik és szenvedtetéseik árnyékát jogosnak vélt üzleteik mögé. Új birodalmak születtek, ahol a csend az úr, titok a név és mellékes a pénz. Mellékes, mert előbbre való a hatalom megőrzése holmi pénzeknél, mikor pénzt csak az tud osztani akinél a hatalom...

Ma itt járunk. Alig több mint száz évvel az első körös dzsentrik után elérkeztek utódaik. Családjuk hagyatéka helyett azonban manapság mindannyiunkét osztogatják és közben vígan száll a cigány nótája is. Igaz most közben heves cigányozással egybekötve, koncot dobva azoknak akik szeretnek csak a lábuk elé nézni.

Gyáva ki elillan mikor az embernek ki kell állnia a saját szabadságáért. Mondom én, még tojáshéjjal a fenekemen kit nem érintett meg a múlt évszázad egyetlen vihara sem. Botorságom tetézve legfőbb napi gondom a régi negyven évi norma helyett kortársaink négy év alatt megfelelő egzisztenciát síboló magatartásának boncolgatása és elemezgetése. Könnyelmű vagyok. Nekem nem mesélt senki a gyűlöletről amint rabláncát vesztve őrült gondolatok fogságában kihozza ember(?)társainkból azt ami génjeik legalján megmaradt bennük az állatból. Műszaki ember lévén már éreztem a forró páka által égetett hajam bűzét, de szerencsémre nem állta utamat zár, sem retesz, hogy eloltsam és gyorsan rózsa illatúvá varázsoljam ismét. De megmaradt a bűz, és megmaradt a félelem attól a pillanattól vagy éppen némelyek emlékétől, mely eme szagot buta emberi magatartás révén valóssá és félelmetessé változtatja. Irtózat. Kerüljük el, gondolom reggelente bízván abban, hogy a körülöttünk élő emberek józan esze és intelligenciája nem teszi, nem teheti már soha lehetővé. 

Sajnos, nekem kell a saját fejem kihúznom az alfelemből, hogy lássam az utca már nem oly ártatlan mint azt én gondolom nyugodt reggeleken. Majdnem aranyos az a medve mely mögött húzódó történet mélyén megbújik a gyűlölet és egyik felet sem hagyja nyugodtan aludni. Egyeseket félelemmel tölt el a tudat, hogy vannak, hogy lélegeznek és őrült eszméjük hideg leheleteként oltanak ki életeket. Mások, csak a fény várják és azt a pillanatot mikor a reggeli szél hidege finoman simogatja érintetlen testük, lelkük. Őrület. Ma és itt gondolhatnánk... De kiégeti szemünk a látvány mellyel rég elfeledett gyűlölet korzózik tereinken és pihen ártatlanul félemberek vállain.

Sem Don Quijote nem volt tisztában a realitásokkal mikor nekiugrott a szélmalomnak, sem Kertész Ákos mikor beleönti vödörrel kedvenc magyarjaink képébe azt amit eddig csak pipettával csöppentve lehetett finoman érezni. Persze, én sem érzem magam sem genetikusan sem generálisan sem bármilyen más módon alattvalónak. Sőt :) Ha valaki veszi magának a fáradtságot és végigolvassa levelet, megértheti, hogy van benne pofon jobbra és balra. Sajnálatos módon azonban míg a jobboldal véres szemmel kitüntetéseket vonna vissza addig a másik meg sem szólal. Nem is érdemes, mert nagyon nehéz azt a szennyest kimosni amiben még benne van a halott gyerek...

A könnyebb érthetőség kedvéért egy két kedvenc szemelvénnyel szeretném éreztetni a problémát amikre valószínűleg az író utalt:

-  Magyarországon ma sem jobboldali, sem baloldali, ma vagy éppen tegnap kormányzó párt nem létezik a régi rendszert szolgai módon kiszolgáló és mások életét tönkretevő egykori ügynökök nélkül. Ugye nem gondoljuk komolyan, hogy gerincüket az éppen megfelelő irányba fújó szél irányába maguktól forgatni tudó emberek nagy része régen is kiállt volna valamiért... Hogy nem írtak alá és jelentettek dolgokat... Vagy éppen másoltak, de az egy másik dimenzió.

- A mai kétharmad nem létezhetne magukat baloldalinak valló de az internacionálét csak "Föl, föl ti rabjai a pénznek" formában ismerő idióták nélkül akik elhitték, hogy hatalmukhoz elég csak "nemviktornak" lenni. Sok év és sok pofátlan arrogancia kis csöppekként telítette meg azt a vödröt amellyel az elégtelenség dőlt mindannyiunk fejére.

- Mit várhatunk azoktól akik a piciny többség árnyékából figyelték, miként játszották földi helytartó létüket társaik? Kikkel elvekben nem, de célokban és eszközökben szorosan egymást nézve és figyelve tanították és edzették egymást. Számolgatták a napokat és írogatták listáikat melyekkel lehet üzletelni csendet és egyensúlyt.

Valaha gyönyörű országunk ma is gyönyörű! Na persze nem a polgáriasodott kerületek "kutyaszar / virág_az_ablakban" arányára gondolok, vagy éppen a mutass nekem egy rendes portát falun salátával és tyúkokkal vetélkedő nyerteseire. Nem. Arra a tényre, hogy semmivel nem lehet rosszabb a hely ahol élünk, annál mit mi akarunk tenni vele. Engem nem lehet a saját városomban megkergetni! Önt?

Libbent finom selyem a reggeli fényben

Átkaroltam és néztem, izzadt reményem

Belevész már homályba kínzó vágyam

Elgyötörten hever ő, alattunk az ágyam

Ki- kinevet, mosolya egy életet elárul

Most szeret, épp csak el nem ájul...

Itt most álljon meg, ne is menjen az idő

Tovább nem érdemes, bármi is jöhet, már itt van ő

Csobban egy vödör víz, elkél egy pofon

Mint tájfun csap át a vágyakon

Kínoz mint forró vas, égeti kegyeltjét

Ki nem is látja, sem érti, tán nem is tudja miértjét

Dobban a szív és elindul remegve

Magáról e koszos terhet levetve

Kétség, te kétszínű szajha

Bárcsak lenne már szemed letakarva...

Megjegyzem, én több ok miatt is elfogult vagyok. Egyrészt ott van az a szerelem. Nem az izzadó tenyerű, köpős, hanem a nyugis fürkészős, megélős. A nagy. Valamikor rég mikor még szerelmem nem is tudta miként hántom a borsót és én sem voltam tisztában kedvenc alsója vonalaival meghallottam és megszerettem. Persze őt is nagyon, de a Magashegyit, azt aztán rendesen. Naphosszat el tudtam magam ringatni és hűsölni metrójuk huzatában, vagy éppen takarítgatni szívem rejtett zugait. Passzoltak, ütöttek és el voltak adva. Én mint megannyi indián törzs a konkvisztátor láttán adtam meg magam és hagytam, hogy átvegye lelkem irányítását dallamuk. Piciny helyiségben hallottam őket először és elfogott a remegés. Évek óta nem éreztem ilyet. Nem csak a zene, de a mellettem ülő lény és a lopva kapott csókok és pillanatok is megédesítették minden percét. Mondtam, hogy elfogult vagyok...

Ma ismét találkoztunk. Körülöttünk azonban felsorakozott egy nem is oly piciny falu egész lakossága. Voltak furcsák, voltak megszokottak és voltunk mi. A zsibaj közepén ültünk és néha nem is hittünk a szemünknek. Mert tényleg nagyszerű az az orgona, melynek sípjai néha sörgyárak silóira emlékeztetnek. Tudni illik, hatalmas, magas és mennyei nedű árad rajta kifelé. Ebbéli örömöm egész addig tartott amíg az egyébként bohó de túlságosan látszó dobos agyon nem ütötte a vonósokat. Személy szerint is érintve voltam az ügyben, így nem hagyhattam szó nélkül.

Nem is oly rég úszni indultam a Hajósba és jó szokásához híven a kiépített (és vajon melyik tketlen mérnök úr által tervezett? ) beléptető rendszer makrancoskodott. Nem fogadta el frissen kifizetett bérletemet mellyel a kezemben eme helyzet komolyságához mérve méltatlanul és nyugodtan álltam. A kabinos a helyzetet segítendő megjegyezte, hogy "a rendszer egy kicsit lassú".  Én pedig komoly zenei műveltségem zavaros lelkem aljából összekaparva kontráztam egy pillanat alatt, hogy: "a zongorista keze lassú, ez szar...". Mérnöki szemmel pillanat alatt kiszúrtam a lehetetlen helyzetet mert nyilvánvaló volt...

Éppen mint a ma esti koncerten, mikor az ütősök számban és hangerőben simán elvették azt a bizonyos oxigént a szimfonikusoktól. Néha, néha adódott pillanat, mikor a megálmodott összhang nem verte ki a biztosítékot. Minden részvétem a csellósé aki nehéz hangszerét elcipelte a koncertre, hogy halhassa a hátán harci dobok dühét és robogó mének tajtékzását. Mint hegymászó ki felért az áhított magas hegy csúcsára huppantam én is a realitás talajára mikor a ráadáskor azért összeállt minden. Egyensúlyba került az emberi hang a hangszerek melódiájával és mind ez egyszerre érte utol Bíborka lényét ki ekkorra már felfalta mindazt mire zenészek vágyhatnak. Szólamokat, sikert, tapsot és egy picit a koncertet is. Nehéz lehet vele, mert nagyon elemében van a ritka levegőn.

Most elmélkedésnek már nincs helye. Jó kis koncert volt, tele élettel, akarással és szenvedéllyel. Kritikus az legyen ki jobbat tud, vagy érti mit csinál. Én, kibic belökök egy "metróhuzatot" és álmomban csengetek még egy kicsit...

Gondolkoztam egy frappáns bekezdésen. A megfelelő verzió hiányában "a f.szm is kivan" és a "hát, virítanak szépen" között őrlődtem és már éppen beugrottam volna a forró fürdőbe feledve nemzetünk testét ért marást, de nem hagyott nyugodni a gondolat. Veszélyben a haza! El van árulva! stb, stb...

Kivert a hideg a gondolatától is, hogy szépséges rovásírásunk pont most veszne a feledés homályába, mikor elkövetkező generációk épp készülnek azt jó kedvvel, a Jobbik párttal és a néppel együtt elsajátítani. Kárba veszne az igyekezet, mellyel makói őstermelők NATO gépek és kém műholdak szemei elől is álcázva termelik foghagymáikat, hogy azokkal elárasszák Kína és India piacait. Már csak egy paraszt hajszál választott el minket eme remek pillanatoktól és ekkor jön ez a Zandor és elárul bennünket. Itt a vég!

Kiakadásom oka eme lenti remek:

Büntető-feljelentést tesz a Jobbik ismeretlen tettes ellen, mivel tegnap az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy függesszék fel Magyarország kohéziós támogatására, illetve felzárkóztatására szánt összeget, mintegy 495 millió eurót – mai árfolyamon számítva 143,5 milliárd forintot.

A Jobbik álláspontja, hogy Andor László az elmarasztaló döntés támogatásával elkövette a hazaárulás és a hűtlenség bűntettét, mivel súlyosan veszélyezteti az ország függetlenségét és ezáltal alkotmányos rendjét. Egyszerűen felháborító, hogy Andor a bizottság ülésén részt sem vett, ám véleményét - amely támogatta a magyar támogatások felfüggesztését - előre elküldte a bizottság részére írásban. Újságírói kérdésre, mely szerint igazságos, méltányos és arányos volt-e a büntetés, Andor László egyértelműen igennel felelt - fejtette ki Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Adva van tehát egy darab Andor László. Leltári címkéjén az "Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa" megszólítással. Tudja fene, az enyémnél hosszabb és valószínűleg nehezebb posztot takar.

Adva van egy helyzet. A fent említett egyén, munkája végzése közben egyetértett valamivel. Bizonyosan nagy hatalmú lehet ezen egyén mert tettével úgymond: "súlyosan veszélyezteti az ország függetlenségét és ezáltal alkotmányos rendjét". Ácsi! Ha befúj a bíró egy lest, akkor feljelentjük hazaárulásért? Tudtommal sokkal több bajt okoznak vesztes meccs után őrjöngő huligánok, mint brüsszeli hivatalnokok.

Valamint: Adva van egy név és érkezik a hivatalba egy feljelentés ismeretlen tettes ellen? Nem tudnak olvasni, vagy ennyire hülyék? Magyarország 2012-es költségvetésében 71 milliárd forintot szán bíróságok, és 31,5 milliárd forintot ügyészségeinek működtetésére.További 220 milliárd forintot pedig a rendőrség működésére. A bírósági statisztikák szerint 2010-ben bíróságaink 1,4 millió ügyet zártak le. Ez ügyenként kb. 226 ezer költséget jelent. Ennyi pénzt sikerült kedvenc nemzeti zigótáinknak el-pöfögtetni a semmibe. Gratulálunk, minden adófizető nevében!

Előző blogomban megemlékeztem Neelie Kroes egyik kedvelőjéről és akkor említettem, hogy bizonyos dolgok miatt én sem vagyok ezen hölgy munkásságának feltétlen híve. Megvallom nem csak az övének, hanem sokaknak akik mind a mobil barangolás (és a továbbiakban hagyjuk ezt a hülye szót és mondjuk azt, hogy roaming) regulálásán dolgoznak.

Mi is a baj? Drága. Ha valakinek ma Európában (és most legyünk egy picit világpolgárok és mondjuk nyugodtan, hogy bárhol) mobil előfizetése van akkor hazája országhatárain  belül sokkal olcsóbban tud elérni bármilyen szolgáltatást mint a határokon kívül. Gondolhatnánk, hogy ez normális. Igen, de a határon túl pár méter vagy az internet korában már pár ezer kilométer sem indokolja a hihetetlen árkülönbséget. Sem műszakilag, sem költségekkel nem lehet megmagyarázni a szolgáltatók azon viselkedését mikor saját előfizetőik zsebében mélyen turkálnak.

Nemrég azért elindult valami. Az EU területén a roaming hívás és SMS küldés árait maximálták. Regulálták szép keverék szóval, mivel a szolgáltatók részéről nem volt rá hajlandóság erre. Július után pedig nagy valószínűséggel az adat roaming árai is limitálva lesznek.  Akkor meg mit pofázol kérdezhetnék, és tényleg mit is?

Európában nem csak a roaming szolgáltatások árai hanem a kommunikáció drágasága volt a probléma és ma is az. A helyzet ma faramuci.

• Ön elmehet ködös Albion legészakibb tájaira és fogadhat hívást kedvesétől 37,20 Ft/Perc áron magyar előfizetésével angol hálózatot használva de otthonról, a TV elől angol barátját már 160 forint /perc körüli összegért tudja csak felhívni a negyedik benyalt Arsenal gól után. Így persze nem olyan jó sem a káröröm, sem a gólöröm...
• Ön küldhet angol barátjának Liverpoolból Londonba magyar telefonjáról 37,20Ft-ért SMS-t, de Érdről már csak majdnem a duplájáért. És bizonyosan nem az üzenet küldés költségei miatt.
• Én (Telenoros Hipernet 21) letölthetek otthonomban mobil interneten nagyon sok adatot nagyon olcsón. 10GB nekem 6090 forintomba fáj, míg külföldön és most szorítkozzunk csak európára 59,50Ft/0,1MByte azaz  595FT/MB, egy GB ezerszer 595 forintba fájna míg 10GB-ot a saját vérmérsékletem kordában tartása végett kis sem számolnám, de mindenesetre megegyezhetünk abban, hogy külföldön én sem sokat internetezek mobilon. Pedig jó lenne.

Ma Európában abban bízni, hogy a regulált / hatósági / bármilyen ár szolgáltatókat nem fog arra ösztönözni, hogy máshol emeljenek nagyfokú naivitásra vall és meglehetősen cinikus. Előterjesztői miközben az előfizetőkért való küzdelem álmaitól fáradtan ernyednek éppen ezen előfizetőket teszik ki új és újabb megpróbáltatásoknak. Pedig a probléma nem is olyan nehéz. Minden kommunikációs szolgáltatás árát maximálni kell európán belül. Sajnos ezt azok is tudják, akik ezen változtatásokat előterjesztik. És tudják körülöttük azon lobbisták százai akiket európai távközlési cégek bérelnek fel és tartanak fizetési listán Brüsszeli székhellyel.

Amíg ez meg nem oldódik sajnos meglehetősen oda kell figyelnünk milyen barátokat választunk és jól kell tudnunk merre járnak ők, hogy távközlési költéseinket megfelelően kordában tudjuk tartani.  

Egy Fideszes politikustól meg nem szokott módon meglehetősen jól sikerült levélke íródott melyben Szájer József sokak szerint nekimegy Neelie Kroes-nak. Magam részéről nem vagyok egyik említett ember munkásságának sem nagy híve, de érintettségem folytán volna azért egy kicsit szurkálódnék.

Nekünk magyaroknak talán több más európai nemzetnél is fontosabb, hogy mit mondanak, gondolnak rólunk külföldön. Mi, magyarok különösen érzékenyek vagyunk arra, hogy az európai nemzetek közössége egyenrangúként fogadjon el bennünket, és ne alkalmazzon eltérő mércét ránk, mint, amit másokra alkalmaz.

Egy nagy kalap sz.rt! 2012-ben mindenkinek és egy európai intézményben ülő képviselőnek illene tudnia, hogy nincsenek különösen érzékeny nemzetek. Vannak paranoiás emberek, vannak nemzeti kisebbségi fóbiásak akik nemzetük jó létét csak országuk (és nem nemzetük) nagyságában, mennyiségében vélik felfedezni és még van sokféle furcsaság. 16 évi külföldi létem alatt megtanultam egyet és mást arról, hogyan is néznek külföldön a magyarokra és rám. Sikerült magyar fóbiás emberből jó baráttá változtatni embereket csupán saját munkám minősége és viselkedésem milyensége révén. Nevettem sokat magyar vicceken, a mindig társaságban utazó, nyelveket ritkán beszélő utasokon. Égtem Stockholmban, Bécsben, Velencében magyar lányokat futtató bunkó stricik miatt. És mindezek után állíthatom, hogy nagyszerű dolog magyarnak lenni. De egy fikarcnyit sem nagyszerűbb mint szlováknak, románnak, németnek vagy kínainak. Nagyszerűségét másságában kell, hogy megtalálja az ember. Minden más gondolat és irány elvezet egy olyan irányba ahol ki kell emelnünk mgunkat valamiért amit egyáltalán nem érdemlünk meg. Sem mi, sem más! Megannyi érzés mit mindenhol éreznek és megélnek különböző nemzetekhez tartozó emberek a világon, nálunk a mi nyelvünkön a mi szavainkkal és a mi vicceink által válik élhetővé, szerethetővé. Elfogadása nem függ attól, hogy mennyire ragaszkodunk hozzá, hanem attól, hogy mennyire éljük meg pillanatait, hogy látják kívülről szerelmeinket, nevelésünket és kultúránkat. Nem általunk megmutatva, hanem általuk megfigyelve.

Magyarország és a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor ellen a sajtóban, egyes pártpolitikai és gazdasági körökben összehangolt támadás-sorozatnak lehettünk megdöbbent tanúi az elmúlt két esztendőben.

Tisztelettel megjegyezném, hogy egyet nem értésem a mai magyar kormány politikájával, gondolataim melyek egészen más irányba mutatnak nem részesei semmiféle összehangolt támadásnak. Sem balra, sem jobbra el nem kötelezett lévén (közÉPember..) meg van a magam véleménye mind a két oldal munkásságáról és ezen oldalakat hívőn követő emberek intelligenciájáról, szellemi sekélyességükről. Tagadhatatlanul felnőtt egy generáció akik már nem szeretnek kézből enni. Megjárták a világot, beazonosították magyar létük értékeit és fikáznak jobbra is, balra is. De valljuk meg őszintén a mai magyar politikai kultúra meglehetősen primitív. Egyrészt a választók hiányzó intelligenciája másrészt az ezt felismerő politikusok gátlástalansága miatt. Mindenkinek a maga felelőssége, ezt felismerni és tenni érte vagy megélni belőle. Világot látott szemmel túl sok felületet hagynak hazai közéleti kultúránk elefántjai lelkünk Zsolnay boltjában. Engem személy szerint ezért indít olykor egy-egy hír blogolásra. Gondolom másokat is. Persze, vannak megvásárolható ripacsok de ez inkább a megvásárlót mint a megvásároltat minősíti.

Ön tegnap aggódott a magyar politikai kultúra hiányosságai miatt. Biztosan igaza van, hiszen Magyarországnak még csak húsz esztendeje volt arra, hogy a kommunista diktatúra súlyos terheitől megszabaduljon. 

Sajnos ezt nem tudom elfogadni. Politikai kultúra mai állapota olyan szintet tükröz amit óvodás gyerekektől sem várna el az ember. Személyeskedés, minden oldalon hazugságok, lehetetlen ígérgetések, lenyúlások, belterjesség, "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mind mind megfigyelhetőek voltak az elmúlt húsz év során. Mindeközben én fizettem az adómat, nem loptam, nem csaltam, nem is lőttem le sem utcán sétáló politikust sem cigány családokat este aljas módon... Mindez nekem sikerült a kommunista diktatúra súlyos terheitől való megszabadulásommal egy időben. Az önök, mert ön is politikus és önöket én csak egy kalapban tudom címezni viselkedése és megítélése attól függ, hogy mennyire tudják maguk közül kivetni azokat akik az önök által megszabott szintet sem érik el. Valljuk be, vagy a szintet sikerült nagyon alacsonyra állítani, vagy a normális szintet bukják el önök rendszeresen. Még csak nem is láttatják velünk az alagút végén remélt fénysugarat. Megértem, hogy négy év kevés de épp ezért kellene felmérniük és megérteniük, hogy egyedül nem megy!

Milyen viszonyítási rendszer képes befogadni két politikus vitájában az országaikban meggyilkolt emberek létét én meg nem érthetem, de erre a feladatra nem is vállalkoznék. Ha azonban ki kellene választani Neelie Kroes munkásságából a számomra igazán bűzlő valamit akkor az a mobil barangolás mindenféle regulációja. Itt bizonyosan érvényesült az amit sok száz távközlési cég Brüsszelbe delegált lobbistája szeretett volna. Csináltak valamit de ettől Európában nem lett jobb távközlési szolgáltatások fogyasztójának lenni. De ez már egy másik blog....

Éretlen koromban, ráncaimhoz nem mérhető fizetésemmel egyetemben gondolkodás nélkül gyarapítottam a tartalom szolgáltató ipar bevételeit. DVD-k százai és CD-k költözéskor már dobozolhatatlan mennyisége jelzi korai elkötelezettségemet az irányban, hogy minden jó hangú idióta oxigén sátorban gondolkodhasson élete nagy problémáiról, vagy éppen kicsiny GTI-jét hajthassa Siófok felé. Fiatalság bolondság és ez jól követhető volt azon egyszerű gondolkodáson, ahogy zsebbe nyúlva fizettem a polcról levett hang hordozókért. Igen, régi szép idők voltak azok. Hanghordozókért és filmekért fizettünk.

Sokakat váratlanul érintett mikor szembesültek a ténnyel, hogy internet van. Igen, egyik nap nem volt ma pedig már van. Nálunk is a hírös város néha még sárral borított utcáin hirtelen lett. Valójában nem volt a változás ilyen gyors de ahogy sok szem sem lát ha nem arra néz amerre kell, pont úgy ért váratlanul sokakat a hír, hogy nem csak szöveges médiát lehet rajta továbbítani. Persze, hogy lehet pornót (fúj) de miért lehetne a mi filmjeinket, zenéinket gondolták e tájban hálivúdi agytrösztök és fordultak unott képpel a másik oldalukra. Megtehették!(?) Ez idő tájt filmjeik terjesztése előre jól meghatározott koreográfiát követett. Nagy bemutató egy országban. Mozi pár hétig, majd kölcsönző. Másik országban ugyan ez. Majd mikor már mindenki látta és mindenki megnézte kazetta majd DVD, hogy az igazán kitartóak otthon is tarthassák e remekeket. Szépen átgondolt rendszer. Egyetlen hibája a merevsége.

Repüljünk most úgy 100 évvel vissza a múltba. Képzeljük magunkat egy sörgyár helyébe aki megtudja, hogy hordóit már nem csak igás lovakkal lehet elszállítani, hanem autóval is. Nem csak 40 kilométerre, hanem több százra is. És nem csak abrakoltatás után, hanem most rögtön. Sajna nem csak az ő sörét, hanem a sört több száz kilométerről is. Ide a szomszédba. Ma. Majd képzeljük el a sörgyárat, miközben jogászok garmadát alkalmazza és söralátétre nyomott "Ne igyál az autóval szállított sörből" kampánnyal próbálja magát és eddigi piacait megvédeni a változástól. Ugye röhögünk, és ugye kínunkban. És talán rendelünk egy pohár bort...

Kicsit hasonló a helyzet kedvenc hálivúdi és környékbeli embereinkkel is. Esztelen pénz ölnek jogászokba, általuk kigondolt de ma már be nem tartható rendszerekre és kampányokba miközben saját terméküket védeni hivatott technológiájukat tizenéves emberkék törik fel könnyedén. Agytrösztök ekkor ismét a "majd a bíróságon meglátod" szentelt kardot fejük fölött lóbálva kezdenek kampányba és megutáltatják a maradék DVD vásárlóval is a percet mikor frissen (és nem is olcsón) megvásárolt termékük helyett egy pár perces gyomorforgató "ne lopj má!"-t kell végig szenvedniük. Megállíthatatlanul, átpörgethetetlenül. Touche. Én ekkor léptem és azóta általam fizetett blokkon nem volt található DVD mint tétel... Nem is lesz ez ezután sem.

Közben kiegészültünk mindenféle sóhivatalokkal akik büszkén csinálják dolgukat, de bizonyosan nem forgathatják vissza az idő kerekét. Egy kicsit megadóztatnak, mert bizonyosan nem házi pornó kerül a legtöbb külső tárra hanem, film, zene. Ezekből a pénzekből ( valahol 13 milliárd forint körül évente) elosztogatnak valakiknek valamit és ebből mára rendszer lett. Nem tökéletes mert, hogy is lehetne a nálunk be nem mutatott és valószínűleg be sem regisztrált filmekből az alkotónak bevétele? Sehogy. De kell segíteni mást is és pénzért nyúló marok mindig is volt. Lesz is. Megnyugvás nem, mert gyermeknek vásárolt telefonra is fizetünk melyre leginkább képei és játékai (halló Androidos játékok pénzért, elérhető módon, letölthetően, most...) lesznek tárolva. Valaki pedig ebből pénzt kap. Furcsa módon részletezve tudhatjuk ki és miért fizet, de kinek és mennyit fizetnek hétpecsétes titokként rejtőzik valahol. 

Vele együtt bújik meg a hiány, hogy azért jó lenne egy elérhető rendszerben fizetni dolgokért, amiből az alkotók kapnának annyit ami nekik jár. Csak halkan mondanám itt most, hogy sok Pista bácsi az interneten árulja disznaját, de nekik ez nem sikerül? Pedig igény lenne rá. Az internet egyik ígéretes vállalkozása a Netflix. Tartalmat árulnak havi összegért. Én is szívesen fizetnék nekik. Mivel ma este négykor inkább csajoznék a hidegben való felvonulás helyett. De valószínűleg felvonulás lesz. Miért? Itt állok, szeretnék fizetni és megszabadulni a tartalom-jogász-rendfenntartó szentháromságtól és csak nézni azt ami jól esik. De nem tudom megtenni mert egy hülye kis táblázatban Magyarország mellé egy olyan rubrika van bevésve, hogy nem. Dobnám a pénzt, de nekik nem kell. Így most nem. Nekem pedig általuk elképzelt, ideje múlt és egyáltalán nem felhasználóbarát csatornáik ahol kegyeskednek nekem eladni azt amiből élnek nem. Így már nem.

Tényleg sok másolt Gucci van Shenchen piacain de mindannyian tudjuk, hogy az ACTA egyezmény nem az olasz bőrösök védelmében születik. A szellemi tulajdonnal mint értékkel nekem sincs semmi bajom. Magam is gondolatokból élő ember lévén nagyon is meg értem mások baját mikor betevő falatjukat látják veszélyeztetve. Lássuk be ez a legújabb egyezmény nem erről szól. Bejegyzett szabadalmak védelméről az egész világon, mikor nincs elfogadható és egyetemes rendszerünk arra, hogy mit lehet bejegyezni és mit nem. Megjegyezném, hogy ezen egyezmény ötlete pont abból az országból származik ahol valaki bejegyezhet bármit amit nem is ő készített. Megvehet bedőlt cégeknél lévő újításokat és ezzel szívathatja hosszú évekig a gondolatot valódi használatra és nem tárolásra szánó cégeket. Alias patent trolling. Klassz, de bűzlik. Tényleg meg kell védenünk valamit az egész világon, amely dolgok értékét azok akik ezen dolgok védelmében lobbiznak sem tudnak definiálni? Nem arra a blőd rendszerre gondolok, hogy ezerszer meg nem nézett film értéke ezer jegy ára plusz ezerszer a büntetés, hanem arra, hogy amire nincs pénz annak nincs értéke. Mert nem lehet eladni.

Kedveseim, miattatok senki nem fogja lebontani az internetet! Legfeljebb csinálni egy szabadabbat, rejtettebbet, titokzatosabbat.Mint műszaki ember nyugton állíthatom, hogy semelyik jogszabály nem fog eltéríteni senkit, így engem sem attól, hogy a tegnap Amerikában játszott filmet ma megnézzem. Mivel van róla hírem ( internet ), információm ( IMDB ), megnézhetem az előzetesét ( Trailer Addict vagy éppen TeCső  ) ezért le is töltöm és megnézem. Hogy miért nem játsszák nálunk, most, nekem az egy másik kérdés amit nem én hanem a pénzemmel ketten tudunk egyszerre és gyorsan megválaszolni. Ha valaki kíváncsi lenne rá... Bizonyos szakmai büszkeség is mondatja velem, hogy jogász valószínűleg még nem épített olyan rendszert amit műszaki fel nem tört volna. És nem is fog. A mi dolgunk, hogy megoldjunk dolgokat és őket meg is fogjuk. Az övék az lenne, hogy rendszereket határozzanak meg amelyben mindkét fél megtalálja a maga igazát. Egy darab mérnök elég arra, hogy építsen valamit. Jogászból egy darab rendszerint csak egyoldalú szerződéseket készít, többel pedig leginkább is véget nem érő vita kerekedik. Nyugodtan vehetik ezen urak ezt beszólásnak...  Azon ritka esetek egyike mikor én és Viktor egy platformra kerülünk :) Persze, hogy kellenek jogászok, de ahogy határtalanul hülye közgazdászok által működtetett bankok sem csillognak vagy éppen béna műszaki által tervezett gépek is agyoncsapják felhasználóikat úgy gerinctelen jogászok által megálmodott egyoldalú rendszerek sem fognak ránk ragyogni. Ezen rendszereket természetesen át lehet passzírozni, és el lehet fogadtatni. Láthatjuk, hogy sok pénz és nagy rakás hülye és tehetetlen vagy gerinctelen politikus mindent el tud fogadni és alá tud írni. Láthatjuk azt is azonban, hogy 2012-ben információ már nem csak az ő kezükben van és mi is élhetünk vele. Ma négykor ti is. 

Akinek vevő kell az ne finnyáskodjon, hanem nézze meg mit akar a vevő, hogy akarja és úgy adja el neki. 2012-ben ez így megy, sőt jövőre is...

Felszabadultunk közölte velünk az sikeres vállalkozó. Az egykori jobbágyrendszer már nem lehet hatással életünkre. Mindez nagyon szép dolog. Jó dolog szabadnak lenni. Jobbágynak bizonyosan nem volt jó lenni sem régen sem most. De azért járjuk csak szépen körbe mit is hallottunk az imént:

"Az Egyesült Államok példát mutatott, hogy növekedni kell, és e növekedésen keresztül pedig munkahelyeket hozott létre, hangsúlyozta Demján Sándor, kiemelve: az amerikaiak hitelbőséget teremtettek és rendkívül jelentős a kis- és a középvállalkozások támogatása."

Lehet, hogy én még nem olvastam eleget de sokak szerint a növekedésnek és a munkanélküliségnek nincs egymáshoz semmi köze. Szerintem sem. Az alábbi ábra egy picit rávilágít arra, hogyan is növekedett az Egyesült Államok gazdasága és miként változott közben a munkanélküliségi ráta:

                                                                            Forrás: US Bureau of Economic Analysis

Nézhetjük napokig ezt az ábrát, de közvetlen összefüggést a gazdaság növekedése és a munkanélküliségi ráta között nehezen találunk. Persze hogy nem, mert ez a kérdés sokkal összetettebb. Amerikában is, itthon is. Csak egy piciny példa: Napjaink egyik legsikeresebb és tőzsdei értékben is minden eddigi rekordot megdöntő cégje amerikai. APPLE. Hihetetlen növekedésüket innovációnak, nem elhanyagolhatóan gyöngyöző marketing fogásoknak és kínai dolgozók kifacsarásának köszönheti. Pedig hihetetlen méreteket öltő jövedelmük és nyereségük egy pillanat alatt munka nélküli amerikaiak tömegeit tehetné büszke de kicsiny állások haszonélvezőjévé. És mégsem. Nem ebben a világban és egyre kevésbe a jövőben. Meg is mondták egyenesen elnökük szemébe. Ebből a pénzből nem lesz Amerikában munkahely. Soha. Ne felejtsük ez az az Amerika ahol sikeres vállalkozónk a gazdasági növekedést csodálja. Persze, nem naiv ő, csak számító.

1976 egy szorgalmas év volt. Elkészült a siófoki zsiliprendszer, AC/DC kiadta egyik legjobb albumát, néhány szamizdatost el-elpüfölt a kerületi rendőr és ismert vállalkozónk a jobbágyrendszer kellős közepén körbevezette párt és állami vezető vendégeit a frissen átadott Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház falai között. Gondterhelt arcát már ekkor eltorzította a tudat, hogy a rendszer melyben ő elég jól elvan mindenkitől elveszi családi vagyonát és vállalkozását. Rendszerfüggetlenségének jeleként, ma is jól beilleszkedve a háttérbe segíti jeles párt és állami vezetőinket a jobb rendszer felé. Talán ő már ma tudja, de csak holnap után fogja elmondani véleményét a mai rendszerről. Megteheti.

Mi azonban nem mehetünk el a mellett, hogy a magyar vállalkozókat egy Komisszár Panamából átvedlett Eredeti Tőkefelhalmozó képviseli ma országos szinten. Ingatlanos. Tudják, az a fajta aki kapott hitelt. Sokat, megígérte és fizeti vissza. Nagy valószínűséggel nem az ingatlanadó megátalkodott híve, de még kiderülhet az is.

--- Ingatlan panamázók itt ne olvassanak ON ---

Emlékeznek mikor első lakásukhoz szükséges kölcsönért álltak sorba egy bankban? Izzadt a hátuk? Remegett a lábuk? 5 millió forint miatt? Ha igen akkor jó helyen járnak. Sokaknak nem adatott meg az a változatosság, hogy ilyen kalandos huncutságokban részt vegyenek. Ők bementek, megkapták, befektették és gyarapították. Adót azonban nem fizettek utána. Sem akkor, sem ma. Leghangosabb ellenzői mindenféle ingatlan vagyonnak éppen ők. A "befektetők" akik befektetek, hogy az árak emelkedhessenek, akiknek megéri lakásokat, házakat, irodákat évekig parkolni mert semmi nem kényszeríti őket azok hasznosítására, szinten tartására. Egy példa. Ha van telke és semmit nem csinál rajta akkor előbb utóbb megjelenik önnél valaki aki parlagfű ügyben próbál meg önnel egyezségre jutni különben kényszer kaszálás, egyebek... Ha van háza és hullik a vakolat ezer éven át akkor az rendben. Rendben?  .    

--- Ingatlan panamázók itt ne olvassanak OFF ---

Még egy idézet: "Én mindig is azt mondtam, hogy az IMF-nek és az Európai Uniónak hálásnak kell lennünk, hogy kisegített bennünket, de meg kell hogy értsék: olyan megállapodás kell, amellyel szabad mozgásteret kap a gazdaság ahhoz, hogy növekedjen". Szerintem egyáltalán nem kell hálásnak lennünk azért mert valaki éveken keresztül pumpálta mindenfelé hajló és minden színben pompázó elitünket pénzzel. Tették ezt, miközben tudták, hogy a pénz amit pumpálnak nem csak termelésbe, szolgáltatásba fektetődik hanem ingatlanokba. Ezen ingatlanokat bennfentes kereskedők egymás között osztogatva és az árakat emelgetve teremtettek növekedést. Lufi. Immobilializmus. A feudalizmushoz hasonló rendszer, föld helyett ingatlan.

Ennek a gazdaságnak nem növekedés kell. Elsősorban nem. Ez a gazdaság képes a növekedésre mert van benne ötlet, értelem, hozzáértés és akarat. Ami kell bele az pont a politika körül forgó díszparasztok és oligarchák eltüntetése. Kell bele átláthatóság, de nem kell bele lobbi emberek tömege. Hiányzik belőle támogatás de van benne lenyúlások garmada. Csak egy kis nyugalom kell. Nem négy évig, hanem vagy húsz évig. Mindegy melyik párttal a kormány rúdjánál de előre definiálva, hogy mit és miért csinálunk. Egy irányba...

Nemrég egy beszélgetés tanúja voltam. Szavak és érdekes gondolatok közül az alábbi ami megragadt bennem. "Mindenkinek van ára!". Kicsit talán meg is ijedtem tőle? Lehet, hogy ez így van, így működik és felnőtt világunk minden képzeletet felülmúló vágyai elsöpörnek egyszer mindenkit?

Légyszi! Nem engedhetjük meg, hogy mindenki így gondolkozzon és nem vehetjük el sem tőlünk sem mástól azt a tiszta vágyat, hogy egy olyan világban éljünk, élhessünk melyben vágyaink szívünknek kedves nótákat játszanak és lelkünk elégedetten néz vissza ránk belső tükrünkből.

Elfogadom vannak bizonyos dolgok amikhez ragaszkodunk. Mi, évekkel és szenvedésekkel túl azon a ponton mikor kezünkbe kaptuk utolsó iskolánk záró értékelését már megérhettünk egy és mást... Nézhettünk kéjes szürcsögését kellemetlen embereknek, láthattunk gerinceket forogni és megrögzött véleményeket szertefoszlani a szélben. Megélhettük környezetünk örömét mikor önnön lelkiismeretükbe gázolva élvezték kicsiny bűneik gyümölcsét. Pont ezek azok a pillanatok mikor a legnagyobb szükségünk van a bennünk lakozó gyermek érintetlen lelkére. Tényleg ezt szeretném? Ez jó nekem? Ma is? Mert tegnap mikor házam építettem és fontos volt az asztal mérete volt koordináta rendszer melyben kellemesen megfért egymás mellett megnyugvás és bűnök piciny sora. Ma azonban előttünk kinyílni látszik a világ eddig zárt ajtók mögött megbúvó kazánháza és nem is oly kellemes a látvány.  A sok után csak a még annál is több bódulatában leledző emberek által megálmodott világ lassan de bizonyosan össze fog dőlni a fejünk felett. Nem lehet egyre többet kisajtolni egyre kevesebb munkából és ezen sajtolás túloldalán álló emberektől elvárni, hogy nézzék és éljenek benne. Szenvedés nélkül, sírás nélkül és talán lázadás nélkül sem.

Mi marad ezután? Egy új, egy szebb vagy talán rosszabb valami. Minden esetre csak úgy lehet szebb és akkor lesz élvezhetőbb mindannyiunk számára, ha alapvető értékek körül rendet teremtünk. Magunkban is. Valaha élt filozófus lelkem kérdezte volt minden adandó alkalommal, hogy: "Miért is van az ember?". Rólam annyi bizonyos, hogy egy jobb világért. Nem állíthatom, hogy ez így volt egész életemben. Nem, sőt. Én is megbántottam és voltam bizony kapzsi is.

Büszkeség. Érték mely manapság laposan fekszik értéktelen és felelőtlen kezekben. Pedig jó kezekben csoda lehet belőle. Büszkének lenni arra amit mi értünk el, amit mi teremtettünk és arra amit hátakból hiányzó kések és aljas vágások helyett két kezünk és tudásunk állított elő olyan mint egy fáklya a sötétben. Melege szívünket jó érzéssel tölti el és fénye megnyugtat, irányt ad. Ez az. Ez kell, és ehhez kellenek olyanok kiknek értékei pénzen felül állnak. Igen nem őket mutatják magazinokban és nem róluk szól egyik valóság show sem. Pedig. 

Nevessen csak az a gyerek és érezze, hogy vannak lelkünknek zugai melyekre nem vagyunk büszkék, de érezze azt is, hogy mai értékeink nem erről szólnak. Lássa, hogy múló minden mit kezünkbe fogunk. Kivéve a mosoly, az ölelés és a boldogság ami nem függ mástól csak lelkünk bevásárló listájától, melyre ha mindent bejegyzünk nem lesz időnk a vásárlást elvégezni és magunkkal fogunk harcolni egész életünkben. Miért nem hoztad, miért nem vetted, miért nem kaptad? Pedig nem is kell. Óvatosan ezért mikor listát írunk. Kerüljön bele csak annyi mi belőlünk egész embert varázsol. A többi majd jön magunktól. 

Magával ragadó. Aki volt már szerelmes és számítógéppel a kezében ezt olvasva ki nem volt, tudja, hogy minden mozdulat, minden érzés számít. Pont úgy játszik érzékek fanfárjain egy érintés ahogyan a "Je T' Aime" dönti meg immár négy évtizede korosztályok párjait. Mert mi másra lehet gondolni mikor e számot hallgatjuk? Szerelmünkre, bőre illatára és azon pillanatokra mikor egy távoli bolygón éltünk. Távol mindenkitől, egymást lélegeztük és lábunk alatt maszatosan csillogott a fű a reggeli fényben...

Csoda, hogy miként érezzük és látjuk meg másban azt ami a legjobb nekünk. Mintha érzékeink kicsiny kémikusként bontanák le a látványt, elemeznék illatát, bőre feszességét és mire aléltan egymás karjaiba hullanánk már mint kész ítélet áll előttünk az igazság. Jó, közepes vagy éppen nem köszönöm. Ilyenkor persze mindent jobban tudunk. Férfi lét egyik jellemzője az iker agy, mi megmondja és ezekben a pillanatokban kisegíti az igazit és ellendíti a felé amerre talán nem is kellene. Karcoljunk, mondhatnánk és így is van. Mert minden karcolás amit nem szerelmes szív vezet és nem lelkünk mélyéről feltörő indulat vezérel. Karcolja lelkünket és karcolja egyéniségünket. Szívünket is de az a legkevesebb. Szívünk egy dobbanás alatt elfelejti mit lelkünk talán soha nem is fog.

Egyszer eljön Ő. Meglátjuk. Érezzük és bizseregni kezd bennünk valami. Nem tudjuk, mert ésszel fel nem fogható, meg nem érthető. Talán egy mosoly mit épp magunkénak vélünk, egy lépés miközben angyalokkal sétál vagy éppen egy illat mit el nem felejtünk soha. Megvan. Érezzük és nem hisszük. Mert annyira hihetetlen. Csalóka pillanatokban magunkkal veszekszünk és lényünk gerincét áldjuk agyunkért pedig nem. Nem kell. Ölelni kell és áldani azt a pillanatot mikor megpillantottuk. 

Ünnep a perc mikor igaz szerelmünk vállunkra hajtja fejét és elpilled. Bizalom talán? Vagy éppen érzékek orgiája mi ekkor bennünk lobog? Nincs rá gyógyszer. Nincs kórkép. Elvesztünk és egyben érezzük, hogy alattunk már nem robog a vonat.

Kinek megadatott, hogy elmenjen a mai koncertre élvezze. Mi többiek érezzük. Öleljük át a kedvest. Érezze, hogy bennünk még lobog a tűz, lelkünkben vad táncot jár a gondolat. Jó ez a mai este. Érzékek istennője énekel közöttünk.

Mindenki másnak ajánlanék egy jó üveg cabernet...

Hölgyeim és Uraim! Honfitársak! Magyarok! Parasztok! Őstermelők!

Már nem csak a polgár kenhet vajat a hajára. Ezentúl kenhetik önök is! Mert született egy terv. Eddig nem volt. És azt hiszem, hogy pont ez a piciny "eddig" szavacska az ami habár ki nem lett ejtve de nálam biztosítékot vert ki.

A magyar mezőgazdaság hosszú évek óta nyögi a hozzá nem értő, de róla mindent sejtő és közben nem akolban tartott barmok munkásságának nyomait. Ügyvédek és más huncutságot kedvelők már rég óta próbálják kideríteni, hogy mi lehet az ami ennyire egyszerűnek tűnik valahonnan a Nagykörút magasságából. Az íróasztal vagy éppen a pult körül ülve nekem és agrárra hasadt tudatomnak is sok és nagyszerű ötlete van kicsiny gazdaságunk fellendítésére. Lehetne..., azt is kellene... és úgy lenne a legjobb... kezdetű lamentálásokkal szervezgetjük és lendítjük fel a termelést, emeljük a termékek minőségét és termeljük hungarikumainkat. Szép az élet gondoljuk, majd tenyerünkbe köpünk és térdig saras-szaros csizmában nekikezdünk a munkának. Mert a nélkül sajnos nincs agrárium sem.

Valahogy vicces, de rendszeresen előkerül a Fradi mikor mai jeles vezetőnk épp a mezőgazdasággal birkózik. Valaha inkább átvitt értelemben birkózott mert az iszap dagasztását és kényelmetlen illatokat piperkőc módra kedvenc bohócára bízta. Valljuk be, bízhatta. Az elgondolt és véghezvitt őrület és a körülötte keletkezett káosz elvitte akkori koalíciós partnerét. És a mezőgazdaságot is. Minden családnak farm, minden kerítésre kolbász, mindent nekünk hirdették a kicsiny gazdák és gaz tevékenykedésük végére megszédített, megvezetett és becsapott igazi gazdák és gazdaságaik jajszavai hallatszottak csupán. Finom volt a vég. Még talán bocs sem hangzott, nem volt csata zaj. Sem _lb_szt_k, pedig el.

Manapság sincs másképp. Birkóznak. Klassz tervükhöz sok sikert kívánnék, mert tényleg jó lenne magyar fokhagymát venni ebben az országban és régi idők paradicsomaira emlékeztető illatos valamik közt válogatni a piacokon. Marhahúst venni ami húsnak lett tenyésztve és nem tejelésre már rég nem jó tehén rágós húsát főzögetni órák hosszat leves főzés gyanánt. Vagy éppen egy kupica borocskát. Jót. Olcsót.

De ehhez most tényleg sok sikert!!!

Viktátor, monjonle, gyereki és egyéb hangzatos szavak hangzottak ezen a héten nem is oly rég még hőn szeretett Viktorunkat körül vevő és egyben védő operaház falai felé. Megérdemli. Választók szívét már rég melengető vágyból, hogy végre egy politikus a két-harmad birtokában elő tudjon venni rég leporolni való problémákat és azokat mindenféle társadalmi morgás ellenére korrektül megoldja sikerült egy teljes apátiával és zavarodottsággal vegyített elegyet előállítani ahol sajnos már a zavarosban halászó és legtöbbünknek józanul elfogadhatatlan, de 6 sörön át már talán nem annyira butának tűnő szélső jobb is emelkedhet és szépülhet. Sajnos.

Mire is szavazhattak azok akik hatalmat adtak nekik. Talán erre:

- Oktatás. Magyarországon ma és pár hete még a Magyar Köztársaság területén is élt az a hit, hogy a magyar oktatás nagyszerű. Bizonyosan, vannak helyek és iskolák ahol ez igaz, de legtöbbünk napi kapcsolatban van oktatási intézménybe járó gyermekünkkel aki napi rendszerességgel tájékoztat minket az ellenkezőjéről. Ma Európában az egyik legjobban működő rendszer éppen nyelvrokonainknál található ami az egykor fatermelő és papírreszelő országból "high-tech" Finnországot kreált röpke húsz év alatt. Kedves osztrák sógoraink is e rendszer körül sündörögnek mivel náluk is jól látszanak a Mária-Terézia korabeli rendszerek mai szemmel érzékelhető hatékonytalanságai. Eközben mi építünk valamit ami száz éve jó volt? Ma? Nyasgem! Mint minden rendszert az oktatást is csak úgy lehet megoldani, megreformálni ha az elkövetkezendő húsz évben minden kormány egy irányba fog menni. Ami tavaly el lett döntve az a következő választásokig ( plusz egy pár hónap ) fog érvényben lenni. Ez ma már jól látszik, így is van jól. Sajnos közben az összes iskolás, szülei és egyebek meg lettek szívatva négy évvel. Megtehetik. Igen. Van értelme? Nincs. Se ma, se holnap. Bravó!

- Egészségügy. Tessék eltörni kezeiket és kipróbálni. Ha van pénzük, ismerősük akkor még gyors és kényelmes is lehet. Ellenkező esetben nagy valószínűséggel nem lesz. Ismét sajnos, mert ez egy ilyen sajnos-os blog. Láttunk már orvosokat akik fizetésükért harcoltak. De láttunk már olyat aki azért sztrájkolt volna, hogy hülyén megépített, archaikus rendszereiket lebontva jól átlátható egészségügy épüljön? Volt már "vesszen a hálapénz" tábla tüntetésen? Vagy netalán aláírás gyűjtés "Mi nem fogunk állami műszereken magán praktizálni!" fejlécű papírokra? Ugye nem. Ez a rendszer is velejéig romlott és megérett egy cserére. Ezt sem lehet négy év alatt kicserélni, de lehet négy év alatt megépíteni a többség ( és a többség alatt minket valós vagy vélt vagy leendő betegeket értem ) számára kényelmes, profin működő és pénzügyileg szilárd rendszert, elfogadni a már jól ismert két-harmad birtokában az e rendszer működéséhez szükséges törvényeket és gondoskodni arról, hogy azok akik eddig fékeztek a változás ellen most ne tudjanak. Rémlik valami ilyesmi önöknek? Nekem nem...

- Gazdaság. Itt talán elindult valami. Mindenki jól láthatja, hogy van egy szektor amit ha szellő érint akkor ezer irányból angyalok hada veszi körül és védi foggal, körömmel és hazugságok tömkelegével. Pénzügyi. Eltapsolt hatalmas összegek, privilegizált csoportoknak juttatott támogatások által csoportosított vagyonok, ezen vagyonok által felpumpált árak ( lakás, étel, stb... ) és semmi felelősség. Talán így lehetne a legegyszerűbben összefoglalni ezen szektor elmúlt pár évi eredményeit. Miután jól eltapsolták, megijedtek és mivel nem tudtak sem akartak mást csinálni jól ráijesztettek mindannyiunkra. Nincs pénz! Hja kérem, mondaná meghasadt egykori énem a múlt század elejéről. Akkor ne tessék elkölteni... De mivel elköltetlen pénz nem fial kamatot így e megoldás a pénzügyi rendszer számára sem elfogadható. "Ha már elkúrtuk legalább legyen nektek is szar" stílusú tranzakció keretében a rossz, bedőlt, vagy éppen bedőlésre váró hiteleiket sikerült átpasszolniuk nekünk. Eddig ők dorbézoltak, most mi fizetünk. Cash for Trash. Németesek ide. Angolosok ide. Többiek ide. Hol a megoldás kérdhetik? Nem tudom, nem vagyok pénzügyes. Bizonyosan állíthatom, hogy a munkahelyemen ha lehetséges valamit felelősség nélkül kipróbálni akkor azt ki is fogom, eljátszok vele. Hiszen csak játék, ha nem üt senki a kezünkre... Vannak azonban egyszerű és számomra is átlátható dolgok amikkel alulról el lehet kezdeni építkezni. Lenyúlásmentes állami szektor. Jól hangzik? Ma nincs. Átlátható tendereztetés. Sincs. Korrupció mentes üzlet. Sem nagyon akad. Csak két rövid példa. Önöket nem zavarja a parkoló lenyúlásból kikerekedett "Csipak Acquisitions" felirat Budapest egy jobb időben legpatinásabb házán a "Csipak lenyúlásn" helyett? Önt nem zavarja, hogy kicsiny országunk egyik legsikeresebb bankárja üzemi szarka módjára vitte haza addig állami bankunkat? Ha igen akkor jó reggelt. Ezen a területen történt sok rombolás, sok csatazaj, sok minden de tisztább sajnos nem lett semmi. Átláthatóbb sem.

Sajnos a többivel sem időm sem gyomrom nincs foglalkozni. Még talán ennyi: Vannak, akik a fociban mint országmegváltó dologban látják hazánk jövőjének zálogát és bele régi császárok módjára tömegnek adható cirkuszi mulatságot vélnek felfedezni. Én nem. Én drága viccnek tartom. Cinikusnak, hogy egy országban ahol van elég lopott pénz és elég megerősödött oligarcha van még politikus akinek ideje van ezzel foglalkozni és lehetőség, hogy a közösből erre is menjen. Ha ezt egy brüsszeli beléptetőkapus Kijafszomaza Dojcstomi tenné még el tudnám fogadni. Azon a szinten felül azonban számomra ez elfogadhatatlan. És akkor most kis dolgon is sikerült egy picit felhúznom magam.

Hát ez az.

Nagy a hatalom, alatta vagy hat halom...

Budapest talán egyik legkétszínűbb része az Andrássy út. Csillogó termékek, alsókat nedvesítő márkák sora és a Kodály Körönd valaha impozáns épületeinek patinás rothadása nagyon is megfelelő háttér mai Magyarországunk Köztársaságunk új alkotmányának ünnepléséhez és ezen alkotmányt fércműnek vallók általi tüntetéses tiprásához.

Ahogy a köröndi házakon még épp elkapható freskók látványa egy szebb múltról regél, úgy a jeles tüntetés szemlélése egy Adidas bolt és iStyle üzlet között is jelentős haladásról ad tanúbizonyságot. Valami történt. Amit már nem lehet eltörölni. Sem modoros új alkotmánnyal, sem közömbösséggel vegyített fellengzőséggel. Felnőtt egy generáció akik már nem hisznek el mindent. Akik még hisznek a 99% igazában és nem érzik jelentős haladásnak a magyar arisztokrácia építését. Sőt.

Egy részük egy félresikerült rendszer hátszelén érkezett meg őseik jobbágyi soraiból egyetemek és más iskolák padjai közé, hogy tanúbizonyságot adjanak arról ami ereikben mint lehetőség volt elraktározva évszázadokon keresztül. Voltak akik szüleik és nagyszüleik eldorbézolt jussa helyett kényszerültek vissza bármilyen munkát és ahhoz képesítést adó intézmények falai közé. És voltak akik közülük szerettek, nemzettek és neveltek. Ma már ember legyen a talpán aki meg tudja mondani kinek mi volt az őse. Ősi jussok és kutyabőr már csak mint jelentéktelen emlék kellene, hogy létezzenek és furcsa mód épp ma figyelhetjük meg a soha-semmi-nem-elég emberek vágyát, hogy nem csak javaik, de pozícióik és juttatásaik is örököseikre szálljanak.

Kutyából nem lesz szalonna. Igen, de nem is erről van itt szó. Szelekció és annak kontrája nem véletlen döntött már romba rendszereket. Arisztokrata családok néha vicces fültartásaiból és nem éppen szívmelengető arckifejezéseiken át tükröződő belterjességeiből nem lehet nem észrevenni a tendenciát ami kontra szelektált rendszereiket elválasztja egészséges és versenyre épülő társaitól.

Ugyanezek a mechanizmusok működtetik és szabják át egészségesen mindennapjainkat.És ezen hatások azok amik megdöntenek évszázados birodalmakat és megrengetnek politikai berendezkedéseket. Ha nincs verseny, ha arra semmi nem ösztönöz akkor mindenki, minden szinten pont annyit fog megtenni amennyi arra elég, hogy ő és saját vérei egy lépéssel előbbre jussanak. És ez pont nem elég. Csoportban élő és egymással szoros kapcsolatban működő egyedeknek mint az ember ez sajnos nem elég. Beszédünk ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy most mi osztályozzuk az emberszabású majmokat és nem ők a csimpánz szabású embereket nem arra lett kifejlesztve, hogy elcsicsereghessünk a tegnap látott sorozat rejtelmeiről hanem arra, hogy a köztünk lévő problémákat, félreértéseket és félelmeket úgy tudjuk vele megoldani vagy éppen megbeszélni, hogy minden kétséget kizárólag egy irányba dolgozhassunk tovább. Közösen. Különben mi értelme is lenne a beszédnek?

Minden rendszer ami a versenyt kizárja egyben korlátozza is a fejlődést. Mert nem a jobb és megfelelőbb megoldás lesz előnyben részesítve, hanem a szívünknek kedvesebb, a lelkünket jobban simogató. Gondolhatunk itt a százalék visszaosztásos tenderekre, a nevezzük ki kedvesünket arra a posztra, hogy napközben is láthassukra stb... Oldalfüggetlen, hogy magabiztosság hiányában az arra beosztottak energiáik nagy részét az ölükbe esett lehetőségek megtartására fordítják és nem arra amire igazából szerződtetve lettek. Örökítenek és nem előállítanak valami újat. Ezért kell verseny és ezért kell az, hogy a helyzetben lévő felismerje, hogy csak így működhet a rendszer.

Réges-régen sok uralkodó próbálta már megállítani az időt. Igyekezeteiket hűen megőrizték freskóik, szobraik. Ennek ellenére őket nem tudta, sem rendszereiket.

A mai nap fénypontja egy tüntetés utáni séta volt. Az Andrássy út közepén a záróvonalon sétálva vettem észre, hogy amit eddig csak az autóból és a járdáról csodálhattam az az egyik legszebb háttér egy tüntetéshez. Ha csak ez marad meg az új alkotmányból akkor mindig a legjobb szívvel tudok majd rá emlékezni...

Legtöbb ember életében eljön az a pillanat, mikor egy tükör előtt magányosan kell számot adnia eddigi életéről és megmagyaráznia döntéseit, elismerni hibáit. Magának. Leginkább munkahelyek, szerelmek, családok és kicsinységek körül marad oly kevés levegő körülöttünk vagy éppen oly sok salak utánunk amit már saját lelkiismeretünk és orrunk sem bír el, így belátjuk, hogy a sz.rt amit összetoltunk el is kell lapátolni. Itt az idő. Nehéz pillanatok ezek. A legerősebb jellemet is próbára teszi a gondolat, hogy sokak előtt vagy éppen a szeretett előtt kell kimondani a szót ami egy jelentőset lecsíp amúgy hőn szeretett egónkból. Szavak mik égetik ajkainkat és a látvány ahogy mások arcán átfutó "nem megmondtam" és "tudtam én már rég..." látványa irritálva szalad retinánkon keresztül agyunk legrejtettebb zugai felé, hogy ott még egy jót rúgjon épp megnyugodni készülő tudatunkba. NEM VOLT IGAZAD!!! Semmi ha-ha-ha, semmi gyerekes csiklandozás és ricsaj, de annyi épp ami egy életre egy picit jobbá, egy picit igazabbá vagy éppen őszintébbé tesz minket. Persze, nem mindenkit, de...

Kellenek életünkben ezen pofonok. Mint valaha magára felnéző ifjú titán én sem maradhattam ki azon emberek sorából akik gőgösen és alázat nélkül viselték nagyságukat. Feddhetetlen igazam teljes tudatában kicsiny de a vég felé vivő jelek sokaságát felejtve hajtottam magam egyre nagyobb és nagyobb kihívások felé pedig ekkor már igazság apó gravitációs vonzásában haladtam életem egyik legnagyobb pofonja felé. Rossz érzés úgy kelni, hogy kevesebb vagy. Kicsit behúzott nyakkal érkezni munkahelyedre a tegnapi megalázó vereség után. Mert ki ne tudná és a takarító nő is olyan furcsán néz ma. Pedig igazat megvallva senki még csak rá se hederít. A vereségben csak még ennél is kisebb és jelentéktelen emberek látnak számukra szebb napot igéző jelenést. Azok, akik megjárták már köreiket inkább mosollyal és jó kedvűen nyugtázzák, hogy egyre jobban hozzánk tartozol. Most már többet ér a tudásod és kimondatlanul is remélik, hogy egyszemélyes szociális és mentális problémám feldolgozása közben egy kicsit talán jobban figyelsz ránk is. Empátia születik a vonalzóval húzott mérnöki lélekben és csapat épül. Talán nem a legkellemesebb módja, de bizonyosan az egyik legmeghatározóbb eleme személyiségünk építésének saját hibáinkkal való szembe nézésünk.

Ki gondolja józanul és hiszi el nyugodtan azon ígéreteket, miket magukat hibátlannak láttató és hibázhatatlannak vélő perfekt púderes emberek kifogástalannak tűnő módon adnak elő? Kérdezhetnénk, de minek. Tudhatjuk, hogy bizonyos választásokon szinte mindenki.

Most, hogy igazság apó már egész országrészeket lendít át a ló másik oldalára és még mielőtt a semmi ígéret igazságától áttérnénk a vállalhatatlan ígéretek mezejére jó lenne egy kicsit elgondolkodni. Van-e helyzetünk annyira kilátástalan, hogy hinni kezdjünk gondolkodás helyett és elménk lustaságát lelkünk fiatalosságával próbáljuk meg nyugtatni? Nincs.

Valóságsós és reggeli hülyemondós kultúra környékezte embereknek is el kell viselniük azt a piciny de zavaró tényt, hogy miközben fejüket alfelükben tartva élik életüket, körülöttük a következő dolgok zajlanak:

- Ígéretek mindig is voltak és vannak. Percek is hetente, mikor a lottó szerencséről kell álmodozni. Ez valahol a számok kitalálása és a szelvény befizetése közötti röpke két percben sűrítendő össze. A többi időben élvezni kell az életet és arról gondoskodni, hogy élvezhető legyen. Kinek-kinek szerencséje és tudása szerint megadatik több kevesebb mind a kettőből de munka és gondoskodás nélkül tücsközni rövid ideig jó. Amíg el nem fogy a pénz.

- Senki nem gondolhatja komolyan, hogy világunkban amiben energia, pénz, gyémánt és arany véges mennyiségben van jelen meg lehet szerezni és fel lehet halmozni ezekből annyit és úgy hogy nekünk is nagyon jó legyen és őket se vágjuk át túlságosan a palánkon. Ezen rendszereknek megvan az a sajátossága, hogy vagy egyensúly van vagy leng a vödör és fröcsög a lólé mindenfelé. Ez utóbbi esetben nem kellemes és meglehetősen vesződséges a tiszta egyensúlyi állapot ismételt előállítása. Jelen helyzetünkben sokan még nem értik, hogy a vödör szélébe kapaszkodni egyben azt is jelenti, hogy a lólé először rájuk fog ömleni.

- Nem utolsó sorban alfélben tartott fejnek kilátására senki sem irigykedik...

Miért lett ez most ide összefirkálva?

Kicsiny országunkat vezető embereket sajna két nagy csoportra lehet ma osztani:

- Egyetemből éppen kiesett, munkát ( a szó igazi értelmében ) nem végzett emberekre, kiknek tapasztalata egy tanító és kollégiumi társai átlagából ívelhet csak felfelé. Előttük mintaként csak komcsi káderek és PR-driven westenderek léteztek. Stílusuk minimális, hozzáértésük megkérdőjelezhető. Emberségük mint manapság tapasztalhatjuk: kérdéses. Megszerezni meg tudják, de nem tudják mit csináljanak vele. Mivel vezérük élete legnagyobb pofonját még nem kapta meg, ezért magukkal szembe nézni nem tudnak, erre nem is képesek mert a hiba lehetősége mint legnagyobb eredendő rossz lebeg szemük előtt. Nem a baj amit hibáik okozhatnak, hanem a hiba ténye.

- Régi vágású öreg motorosok, akik egy másik rendszerből mentették át erényeiket, orruk barnaságát. Janus arcuk, flexibilis gerincük sok évet tett már széppé számukra. Hibákat ők sem szeretnek mutatni, de ők már értik azt amit fiatalabb kollégáik még nem. Minden hiba egy napos hír. Elmúlik. Ezért ők már nem is leplezik és szemérmetlenül játsszák mindennapos gazdálkodj okosanjaikat, de mint látjuk náluk mindig van egy "Ingyen szabadulhatsz lap" a monopolyból is.

Vannak még futottak még. És ez a baj. 

Itt igazából elfogyott a fonalam. Ha megtalálom írom tovább...

Budapest utcáit járva nem lehet nem észre venni történelmünk nyomait. Golyó pusztította vakolatok követik egymást utcák hosszat. Ha pedig nem a golyó végzett a vakolattal akkor egy élet karbantartást mellőző tulajdonosainak léhasága pusztította őket. Vannak persze díszházak, de ahogy megcsodálják a pipacsot a csalános réten miközben káromolják a bokájukat csípő gazt úgy itt is csak kutyagumi biztos helyekről és léptekkel lehet felújított házak szépségeit csodálni.

Kellenek nekünk a régi vakolatlan, omladozó házak? Kellhetnek, hiszen hová is raknánk belőlük lakóikat és ki szeretné becserélni őket mély-zsebű hivatalnok által engedélyezett réz korlátos, gipsz stukkós paraszt barokkos mini lakótelepre? Én semmiképp nem. Budapestnek a budai oldalnak építészeti-korrupt díbolás után már leginkább is csak panorámája maradt meg. Pestnek pedig az eddig pénz vagy érdek de leginkább tulajdonos és önkormányzati elképzelés hiányában érintetlenül maradt régi bérházai. Pedig mily remek bérházak is ezek. Régi idők nagyságát idézik, mikor még forma volt a divat, kecses dísz az ék és rendesen tartó vakolat a mesterember büszkesége. Mennyire örültek hajdanán azok akik ezen házakat felhúzták, bérbe adták és talán jól meg is szedték magukat de minden esetre várost csináltak a nagy faluból.

Ma az egyén szabadságát mindennek felettinek valljuk, pedig egészséges egyén nem létezhet őt magába foglaló társadalom nélkül. Nehezen is mehetne egyedülálló egyénünk a nem létező kórházba bajait kúrálni, vagy akár bele is pusztulna a bánatba, hogy újonnan beszerzett autóját nem próbálhatja ki a nem létező autópályán. Így van ez. Minden egyes lépés mely minket előrébb visz egyben bonyolultabbá is teszi mindennapjainkat. A tudás véges, a türelem is de a megbeszélendő gondok egyre szaporodnak. Sokan azt is magától értetődőnek tartják, hogy mindenki azt tehessen a saját vagyonával amit akar. Bizonyos határok között én is, de pont e határokon kívül állónak érzem lakásaink, házaink kinézetét és azt a benyomást amit másokra és egyben magunkra tesznek.

Még mielőtt utópiám előszeleként rendőr vinné el azokat kiknek nincs virág a háza előtt megjegyezném, hogy én sem szeretek adót fizetni. Sem kicsit sem nagyot.De nem a befizetés ténye miatt, hanem az elköltés módja és céljai miatt. Kellenek kórházak, iskolák, rendőrök, vasutak és autópályák. Nem látom be miért kell nekem fizetnek a rendőrt aki focimeccs után randalírozót kerget, miért kell sok barátot és családtagot alkalmazni és miért jó ha ... sorolhatnám. De az egy másik blog...

Van egy város ami nem tudja eldönteni, hogy Béccsel vagy Prágával versenyezzen-e habár ezt a versenyt már rég lefújták. Úgy húsz egynéhány éve mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Budapesten jogok űberelik a kötelességeket és a magán tulajdon akkor is szent és érinthetetlen, ha büdös, szennyes, szemet szúr és kirívóan nem illik bele környezetébe. Nem egy kis hiba után de sok száz eredményeként ma már Budapestet sajnos nem lehet Európa egyik legszebb nappali fővárosának hívni. Habár esti kivilágításban sok mindent megbocsájtunk neki ami átemel minket az elkövetkezendő napon. De miért is versenyezne? Miért kellene, hiszen Budapest a legjobb, legszebb és legérdekesebb Budapest a világon. Ezért szeretjük és pont ezért is utáljuk annyira. Mert lehetne még szebb, még jobb és még sokkal érdekesebb is. Ha. És most nem a lenne rá pénzünk jön. Mert tessék csak megnézni: Hány teraszon, erkélyen van virág? Hány bejáratban ég a villany? stb... Nem kell IMF, hogy sokat tehessünk érte de igenis kell valami ami megmozgatja azokat akik tenni képesek és egy picit noszogatja azokat akik erre nem hajlandók.

Talán húsz év elegendő, hogy Budapest összes vakolatlan ronda házát újra építsük, szépítsük. Aki nem bírja az talán adja el. Talán épp az önkormányzatnak aki utána neki élete végéig adja ki bérletbe. Utána másnak. Talán fiatalnak, talán öregnek. Talán olyannak aki magától is rak virágot az erkélyre, annak aki kerékpárját már nem ruhaszárításra akarja használni. Olyannak aki mosolyogni tud és akar is.

u.i. Ezen blog keretein belül önkormányzat alatt azt a hatalmi ágat értem amit mi választunk és értünk működik. Véletlenül se tessék összetéveszteni azzal amiket ma lehet találni!

Létező vagy valósnak vélt társadalmi szerződés mentén tudjuk csak leélni életünket. Mint ahogy a múltban is, így ma is ez a talán legmegfelelőbb módja annak, hogy össznépi konfliktusaink és fél vagy egész igazságaink érdekeinek ütközéseit mindennapos forradalmak nélkül tudjuk levezetni. Jól láthatóan ennek a társadalmi szerződésnek a lapjai megfakultak és már egyik oldal sem érzi magára nézve kötelezőnek vagy követendőnek.

Igazságosság. Legtöbb embernek ma már nem rémlik fel eme szó jelentése közvetlenül a munkahelyével kapcsolatban. Hatalmasak azok a különbségek amik régen még talán definiálható célok és értékek mentén születtek de ma már csak mint kolonc lógnak a rendszer nyakán. Vagy mégsem?

Van két emberkénk. Egyik egy beosztott. Dolgozik, munkáját mások irányítják, szabadsága és önmegvalósítása mások értékrendjétől és néha jóindulatától is függ. Fizetését aminek nem kell az egekig érnie rendszeresen megkapja, igaz abból az előre meghatározott rendszer szerint el is vonnak mindent amit csak lehet. Kis rizikó, talán rendes foci.

Van vállalkozónk. Kockáztat, bevállal és néha tudással, néha szerencsével néha pedig kapcsolatokkal megtámogatva jut előre a létrán. Megtermelt javai után legjobb belátása szerint mint egy beosztott adózik, vagy költ könyvelőre, jogászra és más rendszer-lyuk kutatóra, hogy ne is kelljen egyáltalán adóznia. Nagy foci, gombfoci vagy börtönfoci.

Bizonyos felállásban ez a rendszer működtethető ameddig nem akar egyik sem csak a maga számára előnyöket kovácsolni. Ismerünk a nem is oly régi történelmünkből példákat amikor állami szektor fizetései jelentősen emelkedtek a magán szektor ellenében és viszont. Egyik sem vezetett jóra mint ahogy az sem ha a behajthatót és a behajtandót nem kezeljük ugyanolyan körültekintéssel.

Pénzügyi válság, krízis és még sok más néven emlegetett jelenség legújabb korunk történelmének azon része amikor üzletemberek és bürokraták képzetlenséggel vegyített gátlástalansága felszínre jut. Egyik az elkövetkezendő négy év hatalmának zálogát az ígéretekben és az ahhoz szükséges hitelekben látja megtalálni, míg a másik a betarthatatlan ígéretek finanszírozására és az abból vélt haszon realizálására összpontosít de gyakran teszi ezt nem a valóságot  beszippantva...

2011-ben ismét eljutottunk oda, hogy oligarchiák a pénzügyi rendszert teljesen átvéve azt a hatalom kormányzására használják. Nem a köz által és érdekében létrehozott demokratikus rendszer kiszolgálására használjuk bankjainkat. Bankok használják gazdaságot befolyásoló erejüket céljaik elérésére. Megjegyzendő, hogy okos bankárok arra már régen rájöttek, hogy a demokratikus berendezkedés egyik hátulütője az ígéret deficit és a licitálás ami automatikusan vezet az ígéretek inflálódásához amit négy évenkénti rendszeres ciklusukhoz köthetünk. Ezen licitálások és ígérgetések nem jelentenek minden esetben kiadásokat. Politikusok élhetnek csak virtuális PR életet megmagyarázásra kihegyezve de csak hazugságra épített rendszereik későn vagy hamar de kártyavár szerűen néha kis várrombolás és guillotinezés keretében dőlnek össze. Ezért ígéreteik egy részét be kell váltaniuk kerül amibe kerül. És leginkább is pénzbe kerül. Honnan szerez az egyszeri politikus pénz akire se birkanyájat nem bíznának se vele utcát senki nem söpretne? Besétál a bankba és ott a mi közös jótállásunkkal hitel vesz fel.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Van egy résztvevő akit négyévente választhatunk, valamit megígér és valamit csinál. Ugye önök is látják, hogy ennek a rendszernek van egy nagyon fontos része. A kontroll. Amíg ezen résztvevő meg tud tenni bármit: Ígérni és nem megvalósítani, sokat ígérni és rendszereket bedönteni stb.. addig ezt meg is fogja tenni. Ezért nagyon fontos elmenni szavazni és leszavazni azt aki nem valósította meg amit ígért, vagy álmokat ígért és csak aratást hozott. Hosszú és fájdalmas folyamat, de ahogyan egy gyereknek is rendszeresen el kell mondani, hogy szerintünk mit csinált jól és mit nem, úgy felnőtt vagy magukat felnőttnek valló közszereplőkről is ítéletet kell mondanunk. Politikusokról szavazáskor, színészekről, igazgatókról a jegypénztár előtt...

Egy kis gondolat gyakorlat. Túléli-e a drogdíler a hónapot ha minden fizetésre képtelen egyénnek odaadja tablettáit? Valószínűleg, de ehhez kezében kell tartania a rendőrt, hogy elfogja a fizetésképtelen egyedeket, a bírót, hogy elítélje és elrettentse a többit. Néha egy kis melankóliára és világvége hangulatra is, hogy a még nem tablettázókat rávegye a csatlakozásra.

Kapzsi bankár megtarthassa-e a vagyonát ha mindenféle céltalan ötletelésekre irdatlan összegeket kifizet? Ne. Veszítse azt el. Mert ez az egyetlen módja annak, hogy a többi megtanulja rendszerünk egy újabb korlátját és beállíthassa magában azt a gátlást ami ezen rendszer kiegyensúlyozásához szükséges. Kockáztasson, de tudja ez mivel jár.

Sok buta, gonosz vagy éppen telhetetlen ember sokunk jövőjét elköltötte az elmúlt években. Tették ezt anélkül, hogy tetteikért bárki is a kárral megegyező mértékben felelősséget vállalt volna. Helyette megegyeztek, hogy van egy réteg akiket eddig is meg lehetett adóztatni, nincs jó ügyvédjük, nem képesek maguk között megállapodni semmiről. Hát tegyük meg most is. Megtehették, megtették. Sajnos ez a rendszer is addig működik amíg egy csepp át nem billen a kancsó száján és ki nem löttyen. 

Meddig lehet feszíteni a húrt és melyik pillanatban dönt úgy a többség, hogy inkább forradalom és inkább vér-verejték mint ez a mai akármilyen rendszer? Közel járhatunk. Polarizálódásai azoknak az elméleteknek, amiket néha csak azért ütköztetünk, hogy ne kelljen megállapodni, érdek-egyeztetni sőt kompromisszumokat kötni már nem fogják sokáig tartani a rendszeres hazugságokba és mellébeszélésekbe már belefáradt és csak tiszta lapra vágyó indulatainkat.

Legyen szíves ön is figyeljen oda és rúgjon egy jót a kancsó oldalába ha olyas valamit tapasztal ami önnek nem tetszik! Csak így fogja megtanulni a kancsó, hogy meddig ér a takarója...