Libbent finom selyem a reggeli fényben
Átkaroltam és néztem, izzadt reményem
Belevész már homályba kínzó vágyam
Elgyötörten hever ő, alattunk az ágyam
Ki- kinevet, mosolya egy életet elárul
Most szeret, épp csak el nem ájul...
Itt most álljon meg, ne is menjen az idő
Tovább nem érdemes, bármi is jöhet, már itt van ő
Csobban egy vödör víz, elkél egy pofon
Mint tájfun csap át a vágyakon
Kínoz mint forró vas, égeti kegyeltjét
Ki nem is látja, sem érti, tán nem is tudja miértjét
Dobban a szív és elindul remegve
Magáról e koszos terhet levetve
Kétség, te kétszínű szajha
Bárcsak lenne már szemed letakarva...
