Legtöbb ember életében eljön az a pillanat, mikor egy tükör előtt magányosan kell számot adnia eddigi életéről és megmagyaráznia döntéseit, elismerni hibáit. Magának. Leginkább munkahelyek, szerelmek, családok és kicsinységek körül marad oly kevés levegő körülöttünk vagy éppen oly sok salak utánunk amit már saját lelkiismeretünk és orrunk sem bír el, így belátjuk, hogy a sz.rt amit összetoltunk el is kell lapátolni. Itt az idő. Nehéz pillanatok ezek. A legerősebb jellemet is próbára teszi a gondolat, hogy sokak előtt vagy éppen a szeretett előtt kell kimondani a szót ami egy jelentőset lecsíp amúgy hőn szeretett egónkból. Szavak mik égetik ajkainkat és a látvány ahogy mások arcán átfutó "nem megmondtam" és "tudtam én már rég..." látványa irritálva szalad retinánkon keresztül agyunk legrejtettebb zugai felé, hogy ott még egy jót rúgjon épp megnyugodni készülő tudatunkba. NEM VOLT IGAZAD!!! Semmi ha-ha-ha, semmi gyerekes csiklandozás és ricsaj, de annyi épp ami egy életre egy picit jobbá, egy picit igazabbá vagy éppen őszintébbé tesz minket. Persze, nem mindenkit, de...
Kellenek életünkben ezen pofonok. Mint valaha magára felnéző ifjú titán én sem maradhattam ki azon emberek sorából akik gőgösen és alázat nélkül viselték nagyságukat. Feddhetetlen igazam teljes tudatában kicsiny de a vég felé vivő jelek sokaságát felejtve hajtottam magam egyre nagyobb és nagyobb kihívások felé pedig ekkor már igazság apó gravitációs vonzásában haladtam életem egyik legnagyobb pofonja felé. Rossz érzés úgy kelni, hogy kevesebb vagy. Kicsit behúzott nyakkal érkezni munkahelyedre a tegnapi megalázó vereség után. Mert ki ne tudná és a takarító nő is olyan furcsán néz ma. Pedig igazat megvallva senki még csak rá se hederít. A vereségben csak még ennél is kisebb és jelentéktelen emberek látnak számukra szebb napot igéző jelenést. Azok, akik megjárták már köreiket inkább mosollyal és jó kedvűen nyugtázzák, hogy egyre jobban hozzánk tartozol. Most már többet ér a tudásod és kimondatlanul is remélik, hogy egyszemélyes szociális és mentális problémám feldolgozása közben egy kicsit talán jobban figyelsz ránk is. Empátia születik a vonalzóval húzott mérnöki lélekben és csapat épül. Talán nem a legkellemesebb módja, de bizonyosan az egyik legmeghatározóbb eleme személyiségünk építésének saját hibáinkkal való szembe nézésünk.
Ki gondolja józanul és hiszi el nyugodtan azon ígéreteket, miket magukat hibátlannak láttató és hibázhatatlannak vélő perfekt púderes emberek kifogástalannak tűnő módon adnak elő? Kérdezhetnénk, de minek. Tudhatjuk, hogy bizonyos választásokon szinte mindenki.
Most, hogy igazság apó már egész országrészeket lendít át a ló másik oldalára és még mielőtt a semmi ígéret igazságától áttérnénk a vállalhatatlan ígéretek mezejére jó lenne egy kicsit elgondolkodni. Van-e helyzetünk annyira kilátástalan, hogy hinni kezdjünk gondolkodás helyett és elménk lustaságát lelkünk fiatalosságával próbáljuk meg nyugtatni? Nincs.
Valóságsós és reggeli hülyemondós kultúra környékezte embereknek is el kell viselniük azt a piciny de zavaró tényt, hogy miközben fejüket alfelükben tartva élik életüket, körülöttük a következő dolgok zajlanak:
- Ígéretek mindig is voltak és vannak. Percek is hetente, mikor a lottó szerencséről kell álmodozni. Ez valahol a számok kitalálása és a szelvény befizetése közötti röpke két percben sűrítendő össze. A többi időben élvezni kell az életet és arról gondoskodni, hogy élvezhető legyen. Kinek-kinek szerencséje és tudása szerint megadatik több kevesebb mind a kettőből de munka és gondoskodás nélkül tücsközni rövid ideig jó. Amíg el nem fogy a pénz.
- Senki nem gondolhatja komolyan, hogy világunkban amiben energia, pénz, gyémánt és arany véges mennyiségben van jelen meg lehet szerezni és fel lehet halmozni ezekből annyit és úgy hogy nekünk is nagyon jó legyen és őket se vágjuk át túlságosan a palánkon. Ezen rendszereknek megvan az a sajátossága, hogy vagy egyensúly van vagy leng a vödör és fröcsög a lólé mindenfelé. Ez utóbbi esetben nem kellemes és meglehetősen vesződséges a tiszta egyensúlyi állapot ismételt előállítása. Jelen helyzetünkben sokan még nem értik, hogy a vödör szélébe kapaszkodni egyben azt is jelenti, hogy a lólé először rájuk fog ömleni.
- Nem utolsó sorban alfélben tartott fejnek kilátására senki sem irigykedik...
Miért lett ez most ide összefirkálva?
Kicsiny országunkat vezető embereket sajna két nagy csoportra lehet ma osztani:
- Egyetemből éppen kiesett, munkát ( a szó igazi értelmében ) nem végzett emberekre, kiknek tapasztalata egy tanító és kollégiumi társai átlagából ívelhet csak felfelé. Előttük mintaként csak komcsi káderek és PR-driven westenderek léteztek. Stílusuk minimális, hozzáértésük megkérdőjelezhető. Emberségük mint manapság tapasztalhatjuk: kérdéses. Megszerezni meg tudják, de nem tudják mit csináljanak vele. Mivel vezérük élete legnagyobb pofonját még nem kapta meg, ezért magukkal szembe nézni nem tudnak, erre nem is képesek mert a hiba lehetősége mint legnagyobb eredendő rossz lebeg szemük előtt. Nem a baj amit hibáik okozhatnak, hanem a hiba ténye.
- Régi vágású öreg motorosok, akik egy másik rendszerből mentették át erényeiket, orruk barnaságát. Janus arcuk, flexibilis gerincük sok évet tett már széppé számukra. Hibákat ők sem szeretnek mutatni, de ők már értik azt amit fiatalabb kollégáik még nem. Minden hiba egy napos hír. Elmúlik. Ezért ők már nem is leplezik és szemérmetlenül játsszák mindennapos gazdálkodj okosanjaikat, de mint látjuk náluk mindig van egy "Ingyen szabadulhatsz lap" a monopolyból is.
Vannak még futottak még. És ez a baj.
Itt igazából elfogyott a fonalam. Ha megtalálom írom tovább...
