Budapest talán egyik legkétszínűbb része az Andrássy út. Csillogó termékek, alsókat nedvesítő márkák sora és a Kodály Körönd valaha impozáns épületeinek patinás rothadása nagyon is megfelelő háttér mai Magyarországunk Köztársaságunk új alkotmányának ünnepléséhez és ezen alkotmányt fércműnek vallók általi tüntetéses tiprásához.
Ahogy a köröndi házakon még épp elkapható freskók látványa egy szebb múltról regél, úgy a jeles tüntetés szemlélése egy Adidas bolt és iStyle üzlet között is jelentős haladásról ad tanúbizonyságot. Valami történt. Amit már nem lehet eltörölni. Sem modoros új alkotmánnyal, sem közömbösséggel vegyített fellengzőséggel. Felnőtt egy generáció akik már nem hisznek el mindent. Akik még hisznek a 99% igazában és nem érzik jelentős haladásnak a magyar arisztokrácia építését. Sőt.
Egy részük egy félresikerült rendszer hátszelén érkezett meg őseik jobbágyi soraiból egyetemek és más iskolák padjai közé, hogy tanúbizonyságot adjanak arról ami ereikben mint lehetőség volt elraktározva évszázadokon keresztül. Voltak akik szüleik és nagyszüleik eldorbézolt jussa helyett kényszerültek vissza bármilyen munkát és ahhoz képesítést adó intézmények falai közé. És voltak akik közülük szerettek, nemzettek és neveltek. Ma már ember legyen a talpán aki meg tudja mondani kinek mi volt az őse. Ősi jussok és kutyabőr már csak mint jelentéktelen emlék kellene, hogy létezzenek és furcsa mód épp ma figyelhetjük meg a soha-semmi-nem-elég emberek vágyát, hogy nem csak javaik, de pozícióik és juttatásaik is örököseikre szálljanak.
Kutyából nem lesz szalonna. Igen, de nem is erről van itt szó. Szelekció és annak kontrája nem véletlen döntött már romba rendszereket. Arisztokrata családok néha vicces fültartásaiból és nem éppen szívmelengető arckifejezéseiken át tükröződő belterjességeiből nem lehet nem észrevenni a tendenciát ami kontra szelektált rendszereiket elválasztja egészséges és versenyre épülő társaitól.
Ugyanezek a mechanizmusok működtetik és szabják át egészségesen mindennapjainkat.És ezen hatások azok amik megdöntenek évszázados birodalmakat és megrengetnek politikai berendezkedéseket. Ha nincs verseny, ha arra semmi nem ösztönöz akkor mindenki, minden szinten pont annyit fog megtenni amennyi arra elég, hogy ő és saját vérei egy lépéssel előbbre jussanak. És ez pont nem elég. Csoportban élő és egymással szoros kapcsolatban működő egyedeknek mint az ember ez sajnos nem elég. Beszédünk ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy most mi osztályozzuk az emberszabású majmokat és nem ők a csimpánz szabású embereket nem arra lett kifejlesztve, hogy elcsicsereghessünk a tegnap látott sorozat rejtelmeiről hanem arra, hogy a köztünk lévő problémákat, félreértéseket és félelmeket úgy tudjuk vele megoldani vagy éppen megbeszélni, hogy minden kétséget kizárólag egy irányba dolgozhassunk tovább. Közösen. Különben mi értelme is lenne a beszédnek?
Minden rendszer ami a versenyt kizárja egyben korlátozza is a fejlődést. Mert nem a jobb és megfelelőbb megoldás lesz előnyben részesítve, hanem a szívünknek kedvesebb, a lelkünket jobban simogató. Gondolhatunk itt a százalék visszaosztásos tenderekre, a nevezzük ki kedvesünket arra a posztra, hogy napközben is láthassukra stb... Oldalfüggetlen, hogy magabiztosság hiányában az arra beosztottak energiáik nagy részét az ölükbe esett lehetőségek megtartására fordítják és nem arra amire igazából szerződtetve lettek. Örökítenek és nem előállítanak valami újat. Ezért kell verseny és ezért kell az, hogy a helyzetben lévő felismerje, hogy csak így működhet a rendszer.
Réges-régen sok uralkodó próbálta már megállítani az időt. Igyekezeteiket hűen megőrizték freskóik, szobraik. Ennek ellenére őket nem tudta, sem rendszereiket.
A mai nap fénypontja egy tüntetés utáni séta volt. Az Andrássy út közepén a záróvonalon sétálva vettem észre, hogy amit eddig csak az autóból és a járdáról csodálhattam az az egyik legszebb háttér egy tüntetéshez. Ha csak ez marad meg az új alkotmányból akkor mindig a legjobb szívvel tudok majd rá emlékezni...
