Létező vagy valósnak vélt társadalmi szerződés mentén tudjuk csak leélni életünket. Mint ahogy a múltban is, így ma is ez a talán legmegfelelőbb módja annak, hogy össznépi konfliktusaink és fél vagy egész igazságaink érdekeinek ütközéseit mindennapos forradalmak nélkül tudjuk levezetni. Jól láthatóan ennek a társadalmi szerződésnek a lapjai megfakultak és már egyik oldal sem érzi magára nézve kötelezőnek vagy követendőnek.
Igazságosság. Legtöbb embernek ma már nem rémlik fel eme szó jelentése közvetlenül a munkahelyével kapcsolatban. Hatalmasak azok a különbségek amik régen még talán definiálható célok és értékek mentén születtek de ma már csak mint kolonc lógnak a rendszer nyakán. Vagy mégsem?
Van két emberkénk. Egyik egy beosztott. Dolgozik, munkáját mások irányítják, szabadsága és önmegvalósítása mások értékrendjétől és néha jóindulatától is függ. Fizetését aminek nem kell az egekig érnie rendszeresen megkapja, igaz abból az előre meghatározott rendszer szerint el is vonnak mindent amit csak lehet. Kis rizikó, talán rendes foci.
Van vállalkozónk. Kockáztat, bevállal és néha tudással, néha szerencsével néha pedig kapcsolatokkal megtámogatva jut előre a létrán. Megtermelt javai után legjobb belátása szerint mint egy beosztott adózik, vagy költ könyvelőre, jogászra és más rendszer-lyuk kutatóra, hogy ne is kelljen egyáltalán adóznia. Nagy foci, gombfoci vagy börtönfoci.
Bizonyos felállásban ez a rendszer működtethető ameddig nem akar egyik sem csak a maga számára előnyöket kovácsolni. Ismerünk a nem is oly régi történelmünkből példákat amikor állami szektor fizetései jelentősen emelkedtek a magán szektor ellenében és viszont. Egyik sem vezetett jóra mint ahogy az sem ha a behajthatót és a behajtandót nem kezeljük ugyanolyan körültekintéssel.
Pénzügyi válság, krízis és még sok más néven emlegetett jelenség legújabb korunk történelmének azon része amikor üzletemberek és bürokraták képzetlenséggel vegyített gátlástalansága felszínre jut. Egyik az elkövetkezendő négy év hatalmának zálogát az ígéretekben és az ahhoz szükséges hitelekben látja megtalálni, míg a másik a betarthatatlan ígéretek finanszírozására és az abból vélt haszon realizálására összpontosít de gyakran teszi ezt nem a valóságot beszippantva...
2011-ben ismét eljutottunk oda, hogy oligarchiák a pénzügyi rendszert teljesen átvéve azt a hatalom kormányzására használják. Nem a köz által és érdekében létrehozott demokratikus rendszer kiszolgálására használjuk bankjainkat. Bankok használják gazdaságot befolyásoló erejüket céljaik elérésére. Megjegyzendő, hogy okos bankárok arra már régen rájöttek, hogy a demokratikus berendezkedés egyik hátulütője az ígéret deficit és a licitálás ami automatikusan vezet az ígéretek inflálódásához amit négy évenkénti rendszeres ciklusukhoz köthetünk. Ezen licitálások és ígérgetések nem jelentenek minden esetben kiadásokat. Politikusok élhetnek csak virtuális PR életet megmagyarázásra kihegyezve de csak hazugságra épített rendszereik későn vagy hamar de kártyavár szerűen néha kis várrombolás és guillotinezés keretében dőlnek össze. Ezért ígéreteik egy részét be kell váltaniuk kerül amibe kerül. És leginkább is pénzbe kerül. Honnan szerez az egyszeri politikus pénz akire se birkanyájat nem bíznának se vele utcát senki nem söpretne? Besétál a bankba és ott a mi közös jótállásunkkal hitel vesz fel.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Van egy résztvevő akit négyévente választhatunk, valamit megígér és valamit csinál. Ugye önök is látják, hogy ennek a rendszernek van egy nagyon fontos része. A kontroll. Amíg ezen résztvevő meg tud tenni bármit: Ígérni és nem megvalósítani, sokat ígérni és rendszereket bedönteni stb.. addig ezt meg is fogja tenni. Ezért nagyon fontos elmenni szavazni és leszavazni azt aki nem valósította meg amit ígért, vagy álmokat ígért és csak aratást hozott. Hosszú és fájdalmas folyamat, de ahogyan egy gyereknek is rendszeresen el kell mondani, hogy szerintünk mit csinált jól és mit nem, úgy felnőtt vagy magukat felnőttnek valló közszereplőkről is ítéletet kell mondanunk. Politikusokról szavazáskor, színészekről, igazgatókról a jegypénztár előtt...
Egy kis gondolat gyakorlat. Túléli-e a drogdíler a hónapot ha minden fizetésre képtelen egyénnek odaadja tablettáit? Valószínűleg, de ehhez kezében kell tartania a rendőrt, hogy elfogja a fizetésképtelen egyedeket, a bírót, hogy elítélje és elrettentse a többit. Néha egy kis melankóliára és világvége hangulatra is, hogy a még nem tablettázókat rávegye a csatlakozásra.
Kapzsi bankár megtarthassa-e a vagyonát ha mindenféle céltalan ötletelésekre irdatlan összegeket kifizet? Ne. Veszítse azt el. Mert ez az egyetlen módja annak, hogy a többi megtanulja rendszerünk egy újabb korlátját és beállíthassa magában azt a gátlást ami ezen rendszer kiegyensúlyozásához szükséges. Kockáztasson, de tudja ez mivel jár.
Sok buta, gonosz vagy éppen telhetetlen ember sokunk jövőjét elköltötte az elmúlt években. Tették ezt anélkül, hogy tetteikért bárki is a kárral megegyező mértékben felelősséget vállalt volna. Helyette megegyeztek, hogy van egy réteg akiket eddig is meg lehetett adóztatni, nincs jó ügyvédjük, nem képesek maguk között megállapodni semmiről. Hát tegyük meg most is. Megtehették, megtették. Sajnos ez a rendszer is addig működik amíg egy csepp át nem billen a kancsó száján és ki nem löttyen.
Meddig lehet feszíteni a húrt és melyik pillanatban dönt úgy a többség, hogy inkább forradalom és inkább vér-verejték mint ez a mai akármilyen rendszer? Közel járhatunk. Polarizálódásai azoknak az elméleteknek, amiket néha csak azért ütköztetünk, hogy ne kelljen megállapodni, érdek-egyeztetni sőt kompromisszumokat kötni már nem fogják sokáig tartani a rendszeres hazugságokba és mellébeszélésekbe már belefáradt és csak tiszta lapra vágyó indulatainkat.
Legyen szíves ön is figyeljen oda és rúgjon egy jót a kancsó oldalába ha olyas valamit tapasztal ami önnek nem tetszik! Csak így fogja megtanulni a kancsó, hogy meddig ér a takarója...
